51 országban 124 millió ember súlyosan éhezik

51 országban 124 millió ember súlyosan éhezik

Share this content.

Forrás: FAO
Róma – Friss adatok jelentek meg a globális éhezés mértékéről. Ezek alapján tavaly 51 ország mintegy 124 millió lakosát érintette súlyos éhínség – 11 millióval többet, mint 2016-ban –, olvasható az élelmezési válságokról szóló nemzetközi jelentésben.

Az ő esetükben az éhínség olyan súlyos, hogy életük és megélhetésük közvetlen veszélyben forog. A növekvő számok oka az újonnan megjelent vagy erősödő konfliktusok miatt megromlott élelmezési helyzet Mianmarban, Nigéria északkeleti részén, Kongóban, Dél-Szudánban és Jemenben. Az elnyúló szárazság okozta, tartósan rossz termés tovább nehezítette az afrikai kontinens keleti és déli részén élők amúgy is gondoktól terhelt mindennapjait.

Az évente megjelenő jelentés készítésében nemzetközi humanitárius szervezetek sora vett részt (felsorolásukat lásd lent), melyet az ENSZ tagországainak az Európai Unió, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Világélelmezési Program (WFP) képviselői mutattak be Rómában. Az élelmezési válság háttere egyre komplexebb; hatással vannak rá fegyveres konfliktusok, extrém időjárási jelenségek és az alapvető élelmiszerek hirtelen drágulása, valamint ezen jelenségek kombinációja – olvasható a kiadványban. Egész közösségek, egyre több nő és gyermek szorul azonnali élelmezési segítségre, a trend visszafordítására pedig tartós megoldásra lenne szükség.

Konfliktusok és az éghajlat a fő tettesek

A fegyveres konfliktusok képezik a fő okát az élelmezési biztonság megingásának 18 országban – ebből 15 található Afrikában és a Közel-Keleten –, a súlyosan éhezők 60%-a, avagy 74 millió ember esetében. 23 országot, jórészt Afrikában, a szélsőséges időjárás (főként az aszály) tépázott, 39 millió embert taszítva az éhezésbe. E két tényező együttesen gyakran összetett válságot alakít ki, mely hosszú távú és pusztító következményekkel jár a lakosság életére.

Rögös út áll előttünk

2018-ban továbbra is főleg a konfliktusok jelentik majd az éhínség okát, olvasható a jelentésben, országok hosszú sorát érintve, mint Afganisztán, Kongó, Közép-afrikai Köztársaság, Nigéria északkeleti része és a Csád-tó környéke, Dél-Szudán, Szíria, Jemen, továbbá Líbia és a Száhel-övezet központi része. Valószínű, hogy Jemen továbbra is a világ legsúlyosabb élelmezési válsággóca marad. Sőt, szakértők szerint a helyzet tovább fog romlani a hozzáférés nehézségei, a gazdasági összeomlás és a betegségek és járványok folytán.

Máshol az extrém száraz időjárás lehetetleníti el a mezőgazdasági termelést, ezzel jelentősen rontva az élelmezésbiztonságot Szomáliában a legeltetéses állattartásból élők körében, Délkelet-Etiópiában és Kelet-Kenyában, továbbá Nyugat-Afrika és a Száhel-övezet országaiban.

Hatásos válaszreakciók

jelentés amellett, hogy tényeken alapuló helyzetképet ad, egyúttal rámutat a humanitárius és fejlesztési segítségnyújtás sürgősségére a lehető legkorábbi fázisban, hogy ezzel a súlyosan rászorulók ellenálló képességét javíthassák.

Az élelmezési válságok elleni globális hálózat – melyet az EU, a FAO és a WFP indított útjára 2016-ban – lehet a törekvés motorjává, melyben összekapcsolódhatnak a humanitárius, fejlesztési és béketeremtési szempontok, és szorosabb koordináció érhető el az együttműködő szervezetek között.

Címkék: éhezés - FAO - ENSZ -

Az evangelikus.hu minden olvasója számára biztosítani szeretné a lehetőséget arra, hogy Facebook bejelentkezés után közvetlenül hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. Így a hozzászólása a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha Ön még nem regisztrált, itt megteheti: www.facebook.com. Oldalunkon a megjelenést követő egy hónapban van lehetőség kommentelni, utána lezárjuk ezt a lehetőséget. A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!