Fabiny Tamás: „A határzárat el kell fogadni, de az egyház ajtóként működhet a kerítésen”

Fabiny Tamás: „A határzárat el kell fogadni, de az egyház ajtóként működhet a kerítésen”

Share this content.

Forrás: hirtv.hu
Arnót – A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Arnóton találkoztak a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének küldöttei. A közgyűlésen számot adtak az elmúlt év történéseiről, és megemlékeztek a reformáció 500. évfordulójáról. A Hír TV riportere megkérdezte Fabiny Tamás elnök-püspök véleményét a határzárról, aki úgy nyilatkozott, hogy a határzárat el kell fogadni, de az egyház ajtóként működhet a kerítésen.

A Miskolchoz közeli Arnóton tartotta meg közgyűlését a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerülete. Az alig 2500 lakosú borsodi falu az egyetlen a megyében, ahol mind a négy történelmi egyháznak van gyülekezete.

„Nem túlzok, ha azt mondom, hogy történelmi esemény. Arnótról tudni kell, hogy egy evangélikus ősi fészek. Már a reformációt követően, a lutheri tanok terjedését követő néhány évtized után, az 1500-as évek közepétől evangélikus felekezet működött településünkön. Mint oly sok települést szép hazánkban, Arnótot is a török elpusztította, de a folytonosság biztosítva lett azáltal is, hogy az 1600-as évek végén szlovák anyanyelvű evangélikus jobbágyokkal telepítették újra a településünket”  mondta Üveges István, a település polgármestere.

A budapesti központtal rendelkező egyházkerület a többi között Borsod, Szabolcs és Nógrád megyére is kiterjed, ahol jellemzően a hátrányos helyzetűek segítése a cél. Az egyházkerület elnöke szerint ezt a jelenlétet erősítik meg az Arnóton tartott közgyűléssel.

„Örömmel tudom elmondani, hogy itt, Arnóton megalakult az Abaffy Gyula Evangélikus Szeretetszolgálat, ami azt jelenti, hogy a hátrányos helyzetűeket tudjuk támogatni népkonyhával, ruhaakciókkal, munkahelyteremtéssel. Arnóton van ennek a központja, de Miskolcra vagy például Csenyétére is kiterjed. Csenyétén indítottunk el – talán az egész ország legszegényebb falvában – egy olyan szociális, diakóniai és lelki programot, amely az ottani cigányság felemelésén igyekszik fáradozni” – mondta Fabiny Tamás elnök-püspök, a magyarországi lutheránusok vezetője.

Fabiny Tamást korábban több fórumon is támadták, mert szerinte elhibázott lépés a migráció teljes elutasítása. „A kerítést mint realitást el kell foganunk, ugyanakkor ezen a kerítésen legyen ajtó. Fontosnak tartom, hogy az egyház adott esetben az ajtó nyitásában tud segíteni. Hogyha valaki rajtunk keresztül, a mi referenciánkkal érkezik – akár az EMMI-vel együttműködve, hiszen ott létrejött egy olyan munkabizottság, amelyik a miniszter úr irányítása alatt egyházi tanácsadó testületként működik –, és hogyha mi valakivel kapcsolatban igazolást adunk, hogy egy olyan üldözött keresztény közösséghez tartozik, akiknek a magyarországi befogadása indokolt lehet, akkor reménység szerint az ő elbírálásuk pozitívan történik” – tette hozzá a püspök.

A közgyűlésen a reformáció 500. évfordulója mellett az Arnóton született Pártai Tivadarnak, a Kisgazda Párt alapítójának és Túróczi Zoltán evangélikus püspöknek is emléket állítanak.

Az evangelikus.hu minden olvasója számára biztosítani szeretné a lehetőséget arra, hogy Facebook bejelentkezés után közvetlenül hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. Így a hozzászólása a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha Ön még nem regisztrált, itt megteheti: www.facebook.com. Oldalunkon a megjelenést követő egy hónapban van lehetőség kommentelni, utána lezárjuk ezt a lehetőséget. A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!