1517, ezúttal ismét méterben – Harmadik alkalommal rendezték meg a Reformációi emlékfutást a Városligetben
Budapest – Immár harmadik alkalommal gyűltek össze a Városliget környéki protestáns gyülekezetek sportszerető hívei egy kicsit másként emlékezni a reformációra. Szöveg és fotó: Kiss Tamás
A meghirdetett 10 órai gyülekezőre szép számú és igazán ökumenikus csapat gyűlt a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium elé az októberi napsütésben. Bár idén nem volt lehetőség a nagynevű intézmény falain belül bonyolítani a regisztrációt, ez nem szegte kedvét a lelkes sportbarátoknak.
Az esemény házigazdája Smidéliusz Gábor a sportolókat köszöntve hangsúlyozta, hogy a jelképes 1517 forintos nevezési díj az Ökumenikus Segélyszervezethez jut adományként.
A hagyományokhoz híven idén is rövid áhítat indította a futókat, melyben a főszervező utalt arra a hatalmas távolságra, amit Jézus tett meg értünk, és amihez képest a szimbolikus Luther-mérföld csupán pár lépésnek tűnhet.
Az áhítatot követően a csapat együtt sétált át a városligeti Király dombhoz, ahol közös bemelegítést követően egyéniben és váltóban is összemérhették erejüket a résztvevők.
Bár a futás jellegéből adódóan nem verseny volt, de a távot teljesítő minden résztvevőt szeretettel várt a Fasori Református Gyülekezet egy jó tízóraira.





Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





