„Arcod keresem” – Majkpusztán tartottak lelkigyakorlatot
Majkpuszta – „Arcod keresem” címmel, 2011. november 2. és 5. között 13 személy részvételével lelkigyakorlatot tartott a Lelkészakadémia. A választott helyszín igazán inspiráló: Majkpuszta, az egykori kamalduli remeteség. A külső szemlélő bizonyára furcsának találta, hogy a résztvevők magányosan „ténferegnek” az erdőben vagy a remeteség udvarán, holott mehetnének együtt és ütemesebben is. Ha valaki betekintett volna az ablakon, naphosszat térdeplő embereket látott volna csukott szemmel, szótlanul. Két önkéntes szakácsnőnk is furcsának találta az étkezés idejére is kiterjesztett szilenciumot. Csak a tárgyak hangjai, az étel ízei és az egymás iránti csendes figyelem kísérte az evést ilyenkor. Amikor pedig feloldásra került a „hangfogyókúra”, annál vidámabban jöttek felszínre a rekeszizmot próbára tevő vidám papi anekdoták. Szöveg: Jánosa Attila
Varga Gyöngyi és Percze Sándor vezetésével különös kalandban volt része azoknak, akik vállalkozni mertek a csendes belső utazásra. A nap reggelivel és reggeli áhítattal kezdődött, majd a Luther Márton által jól bejáratott „négyféleképp font koszorú” technikájával melegítette fel a szívét mindenki egyénileg. Megismertük a „testutazás” minden szépségét és nehézségét. Igemeditációink során átéltük az elveszett juh lelkében lejátszódó történéseket. Tanúi voltunk a vérfolyásos asszony elfogyó életerejének. Módunk nyílt a teremtés és bűnbeesés megélésén túl Jézus megkísértésének, halálának közelében lenni. Belekóstoltunk azokba az érzésekbe, amelyekkel a hitetlenkedő Tamás küszködött. A történeteknek sosem külső szemlélői, hanem mindig közvetlen érintettjei lehettünk. Sokszor nem volt könnyű ez az utazás, de minden esetben igen intenzív tapasztalatot jelentett. Kevés volt a szó, sok a saját élmény.
Vacsora után egyéni lelkiismeret-vizsgálatot végeztek a résztvevők, amelyet esti liturgia és úrvacsora követett minden nap. Két fél és két egész napot töltöttek együtt a résztvevők. Nem voltak ezek könnyű napok. Igazán sűrű program, intenzív hitbeli élmény jellemezte ezt az időt. Köszönet érte a kezdeményezőknek, a szervezőknek, vezetőknek és a támogatónak: evangélikus egyházunknak. Majkpusztán az egykori remeteség csodálatos szellemisége ma is él és hat. A csendben ma is szól hozzánk az élő Isten. Érdemes megszívlelnünk az indián bölcsességet: „Mielőtt megszólalsz, gondold végig, szebb-e, mint a csend, amit megtörsz vele…”




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





