„Hová vezetnek a szálak?” – Polgár Rózsa textilművész kapta idén a Prónay-díjat

„A közelmúlt évtizedeinek textilművészetére visszapillantva az regisztrálható, hogy a különböző, újra meg újra feléledő újító kezdeményezések hullámverésében a legnemesebb tradíciókat őrző kárpitművészet hol a háttérbe szorult, hol meg váratlanul ismét az előtérbe került. E tendenciákkal nem foglalkozó művész, Polgár Rózsa az autonóm szövött falikárpit műfajában több mint három évtizede formálja kárpitjait. Meghatározása szerint »a szövésnek ebben a fejlett, sokat tudó, mindent megidézni képes formájában« alkotta, alkotja meg életműve legjelentősebb műveit.

Kárpitművészetének jellegzetes, egyéni arculata, műveinek szemlélete a magyarországi és a nemzetközi modern művészeti áramlatok termékenyítő hatását ugyanúgy tanúsítja, mint az oly mély nyugat-európai és az oly csekély múltú magyar tradíciók továbbvitelének eltökélt szándékát, egyedi karakterrel megfogalmazott, átértelmezett, szintézisérvényű, a kor kihívásaira reflektáló interpretációját.

A rendszerint hagyományos anyagokat felhasználó, a klasszikus gobelinszövés technikáját alkalmazó, de a mű tárgyát és előadásmódját, a textil falikép alkotói szemléletét, kereteit, formáját gyökeresen újjáformáló, a mű jelentésvilágát különösségekké avató, mély érzelmekkel áthatott, mondandóját nemegyszer az éteri költőiségek, a metaforák szférájába emelő alkotásokat higgadtan jellemezve fogalmazta meg a művész: »Környezetükből kiemelt textiltárgyakat szövök leginkább, gyakran elhagyva a négyzetes kompozíciót. A kiválasztott tárgyat mozgása egy-egy fontos pillanatában rögzítem.«

A személyes sorsot és az egyetemes érvényű üzeneteket egyszerre sűrítő Polgár Rózsa tárgykárpitok és fenséges alakos kompozíciók – mint a Katonatakaró (1980), az Esernyő (1984), az Anyaság (1986), a Himnusz (1996) vagy a Szabadság (1999), valamint a szakrális munkák: a balatonfüredi evangélikus templom Triptichonja (2000) és a budapest-rákoshegyi evangélikus templom oltárképe (2004) – nemcsak a hallatlan következetességgel felépített oeuvre, hanem a huszadik század utolsó harmadában és az ezredforduló éveiben megszülető-kiteljesedő modern magyar művészet kiemelkedő jelentőségű, korszakjelző alkotásai is.”

Wehner Tibor művészettörténész gondolatait így olvashattuk a meghívón, amelynek szólítására közel kétszáz fős közönség tisztelte meg jelenlétével Polgár Rózsa kárpitművész életmű-kiállításának megnyitóját az Iparművészeti Múzeumban. A kiállítás védnöke: dr. Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter. 

Az alkalmon köszöntőt mondott dr. Takács Imre, a múzeum főigazgatója. A művész alkotásait dr. Keserű Katalin Széchenyi-díjas művészettörténész és Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész méltatta. Ha az eddigi – közel sem befejezett – életmű teljes bemutatására nem is, de néhány mű elemzésére azért vállalkozott a két szakember, így aki még nem ismerhette a műveket, a megnyitó végén még fokozottabb kíváncsisággal és ámulattal tekintette meg az elképesztően aprólékos, lenyűgöző gobelincsodákat.

A megnyitón Regős Júlia és Szászvárosi Sándor viola da gamba-játékát hallgathatta a közönség.

Az evangélikus művészt egyházunk a világi személynek adható legmagasabb kitüntetéssel, a Prónay Sándor-díjjal jutalmazta. A díjat Gáncs Péter elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő adta át. 

A kiállítással egy időben jelent meg a Polgár Rózsa életművét bemutató kétnyelvű album is, neves művészek és művészettörténészek írásaival. (Polgár Rózsa: Szövött kárpitok – Woven tapestry, 2011).

A kiállítás és a díj apropóján munkatársunk hamarosan interjúban szólaltatja meg a nemzetközi hírű művésznőt.