„Merre tovább, melyik úton?” – Gyülekezeti elnökségi találkozó Révfülöpön
Révfülöp – Útkeresés, a jövővel kapcsolatos kérdések megvitatása zajlott a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület gyülekezeti elnökségek számára szervezett konferenciáján, amelyet 2011. szeptember 16-án és 17-én tartottak Révfülöpön. Szöveg és fotó: Adámi Mária
Nyitó előadásában a lelki erőforrásokról beszélt dr. Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora. A gyülekezet építéséhez szükséges tényezőket hat tételben foglalta össze. 1. tétele: Lelki erő csak lelki forrásból, lelki koncentrációval szabadul fel. 2. tétele: A gyülekezet és vezetői arculata között összefüggés van. 3. tétele: A gyülekezetépítés részvétel Isten gyülekezetépítő munkájában. 4. tétele: A gyülekezet aktivitásból, közös gondolkodásból, és a másik embertől elfogadott értékekből tud építkezni. 5. tétele: Tradícióra és innovációra is szükség van. Végül 6. tétele: A Szentlélek gyülekezetépítő munkája nem rajtunk múlik, nem tőlünk függ, hanem velünk együtt valósul meg.
A találkozó másik előadását Péterfi Ferenc, a Közösségfejlesztők Egyesületének elnöke tartotta. A magyar társadalomban, falvakban és városokban végzett közösségépítő munkájáról szóló beszámolón keresztül hasznos gyakorlati tapasztalatokat, módszereket ismerhettek meg a résztvevők. Az előadó szerint a közösségfejlesztésnek kettős szerepe van: egyrészt a belső változási képesség kibontása az adott közösségben, másrészt a külső változások közvetítése. Hangsúlyozta, hogy a jó segítés nem függővé tesz, hanem a közösség természetes működését állítja vissza.
A kerületi fórum keretében egészen konkrétan kérdezhették a jelenlévő lelkészek, felügyelők és presbiterek Szemerei János püspököt és Szabó György egyházkerületi felügyelőt a jövővel kapcsolatos terveikről, megvalósítandó feladatokról.
A záró úti áldásban a püspök Mt 25,40 alapján kiemelte: a konferencia értéke abban van, ami utána következik, amit magunkkal viszünk és továbbadunk a hallottakból.




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





