A szlovák ősökre emlékeztek Szarvason – Bemutatták a Tessedik darabot

Létrehozás: 2011. július 26., 09:04 Legutolsó módosítás: 2011. július 26., 09:24

Szarvas – Az elmúlt hétvégén tartották Szarvas Város Napját, melyen azokra a szlovák telepesekre emlékeztek, akik 289 évvel ezelőtt jöttek ide és fáradtságos munkával újra életet teremttettek a török pusztítás után kihalt területen. Az alkalmon Gáncs Péter egyházunk elnök-püspöke is résztvett. Szöveg: evangelikus.hu, fotó: newjsag.hu

 
 

A Körös-parti településen még 2002-ben állítottak emléket az evangélikus Ótemplom tövében annak a harmincnégy szlovák családnak, akik Harruckern János hívására idejöttek, hogy benépesítsék a kihalt területet.

A Letelepedési Emlékkőnél koszorúzással indult az ünnepségsorozat. Megjelent itt többek között Stefan Dano, a Szlovák Köztársaság főkonzulja, Babák Mihály polgármester, Mótyán Tibor a helyi szlovák kisebbségi önkormányzat elnöke.

A Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke, Gáncs Péter elnök püspök is koszorút helyezett el az emlékműnél, majd az Ótemplomban az ezt követő istentiszteleten hirdette Isten igéjét. A helyi lelkészek, Lázár Zsolt és Horváth Olivér szlovák nyelven elmondott imával tisztelegtek az ősök előtt.

Az istentisztelet után a templomban átadásra kerültek a Pedagógiai és a Szociális Tevékenységért Díjak. Pedagógiai díjban részesült: Lestyan-Goda Pálné, Nagy Istvánné, Sinkovics Mihályné, Szebegyinszki Erzsébet, dr. Sonkolyné Bagi Katalin. Szociális tevékenységért díjban részesült: Mihaleczné Kovács Mária, Tóth Tamásné, és a Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete. A díj posztumusz változatában részesült Zátonyi János evangélikus lelkész. Szarvas Városért kitüntetést vehetett át Molnár Zoltán, nyugdíjas biológia-földrajz szakos középiskolai tanár.

Az átadót követően a jelenlévők a Víziszínpadra siettek, ahol – ahogyan azt a honlapunkon korábban ismertettük – a Cervinus Teátrum Tessedik című zenés darabjának ősbemutatóját láthatták a nézők.

Az előadás előtt dr. Melis János jegyző a színpadon adta át Babák Mihály polgármesternek a Szarvas Városért díjat. Majd a polgármester még Hodálik Pál alpolgármestertől vehette át a Szarvas város örökös karmestere címet, kiegészítve egy pár – egy aranyozott és egy ezüstözött – karmesteri pálcával.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Lelki táplálék
Napi ige

A jóságos Úr bocsássa meg ezt mindenkinek, aki kész volt arra, hogy az Úristenhez folyamodjék. (2Krón 30,18-19)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Napiige androidos mobilra

Kihez fordulhatok?

Heinemann Ildikó

evangélikus lelkész, pasztorálpszichológiai lelkigondozó

Levél írása

Egyházi iskola
Ön nyomon követi az egyházak iskolaátvételekkel kapcsolatos híreit?


Szavazás 5