Advent a Magyar Nemzeti Galériában – Fabiny Tamás: Bibliával a kézben a gótikus szárnyasoltárok előtt

Létrehozás: 2011. december 04., 01:24 Legutolsó módosítás: 2011. december 08., 16:41

Budapest – Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány a Magyar Nemzeti Galériával együttműködve 2011 adventi időszakában az MNG-ben állandó kiállításon szereplő késő gótikus szárnyasoltároknál négy felekezet általi tárlatvezetés-sorozatot tart szombati napokon 15 órai kezdéssel. A második alkalmon, 2011. december 3-án dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök gondolatait hallhatták az érdeklődők. Szöveg és fotó: Kiss Tamás

A Magyar Nemzeti Galériában, a trónteremben kiállított páratlan szépségű késő gótikus szárnyasoltárok betekintést nyújtanak a reformációt közvetlenül megelőző kor hagyományos ábrázolásmódjaiba, szimbólumrendszerébe. Egyházi tárlatvezetés lévén, a püspök bátorította a hallgatóságot, hogy az ilyen jellegű műalkotások megtekintéséhez használjuk a Bibliát mintegy mankóként. A püspök is így tett, amikor előadásában az oltárok által bemutatott bibliai jelenetet felolvasva felelevenítette a történeteket. 

A tárlatvezetésen közreműködött az Evangélikus Hittudományi Egyetem énekkara, vezényelt: Kinczler Zsuzsanna.

December 17-én Szabó István református püspök tart előadást a Magyar Nemzeti Galéria tróntermében, az egykori királyi palotában. Advent második szombatján közreműködik az Evangélikus Hittudományi Egyetem énekkara, vezényel Kinczler Zsuzsanna. December 10-én a budapesti „Énekes Iskola” gyermekkórusa ad elő a szárnyasoltárok hangulatához illeszkedő adventi gregorián énekeket. A hangverseny művészeti vezetője és karmestere Bubnó Tamás.  A rendezvények minden alkalommal 15 órakor kezdődnek.

Jegyek elővételben a www.jegymester.hu oldalon, valamint a múzeum pénztárában vásárolhatóak. A programra a trónterem befogadóképessége miatt limitált számú belépőjegy váltható. A belépőjegy a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításaira is érvényes. 

 


A püspök előadásán a következő versek hangoztak el:

ELŐTÉR

VIZITÁCIÓ
Selmecbányai Szűz Mária templom egykori főoltára (1506)

Csanádi Imre: Mária és Erzsébet

Erzsébet asszony láttatik e képen,
repdes a magzat, dagadó méhében,
mikoron hozzá maga-személyében
Mária mégyen.

Mária, szép szűz, virágok virága,
piros köntösbe, vont-arany ruhába,
öltözék illő, ékes komolyságba,
mennyei mátka.

Zsong még fülében szava Gábrielnek;
benne is, tudja, megfogant a Gyermek.
Közli nénjével, ihol, a Kegyelmet:
csók kezet illet.

Mennyi méltóság, lebegő kecsesség!
Két hölgy köszönthet egymásra szerencsét.
Fehéren burkol fejet patyolatvég,
sőt repes is még.

Körül tavasznak mindenek örülnek,
fű-fa zöld, kéklőn hegyek ünnepelnek, -
kedvre vad kőszál, varasodva, gerjed:
jöjjön a Gyermek!

Gót arany villog sima-boldog égen,
béke víz tükrén, vártornyok kövében,
szerte-kószáló halandók szivében,
mint soha még nem.

Hát a plánták mily vetekedve ontják,
hódolatként, a reneszánszi pompát!
Kék irisz büszkén bodorítja kontyát, -
söprik a szoknyák.

Les rajongón a kegyes asszonyokra
bíbor orcákkal bazsarózsa bokra;
karcsú tő epren szirom-csillagocska -
mind mosolyog ma.

Jaj pedig, mit nem mutogat még tábla!
Gyermekből Férfi - kínba megy, halálba!
Irtózz, keresztyén! - ama szent dámákra
sandítva bárha.

Ujjong, zsolozsmáz gazdag Selmec-Bánya,
pór, pap, mészáros a keresztet hányja.
Áll a szép oltár! - a Céhnek sem bánja
bő adománya.

Köss batyut, piktor! Nézz új hazát, házat!
Munkát és márkát - jó az Isten - más ad!
Láthatják: M. S. - majd: 1506...
Virrad a Század.

BEMUTATÁS A TEMPLOMBAN
Okolicsnői főoltár

Ómagyar Mária siralom, 9. strófa

Ó, az igaz Simeonnak
bizony érvényes volt a szava.
Én érzem e bú tőrét,
melyet egykor jövendölt.

TRÓNTEREM

SZENT ANNA OLTÁR
(Kisszeben 1510 – 15)

Énekek (EÉ 157):

Egy zsenge rózsatőről
Vessző sarjad, nemes.
Ének zeng régidőből
Jesszének ága ez.
S ím, bimbó nyílt hegyén
Dermesztő hideg télben
éj kellős közepén.

Azt értem, azt a bimbót,
Mit Ézsajás ígért.
Mária karján ringott,
Hogy mennyből földet ért.
Ámulj Isten kezén,
Szűz szülte őt minékünk,
Éj kellős közepén.

ANGYALI ÜDVÖZLET
(Kisszeben, 1515-20)

Babits: Csillag után

Gépkocsin, vagy teveháton -
olyan mindegy, hogy hogyan!
Aranyat, tömjént és mirrhát
vinnék, vinnék boldogan.
Mennék száz országon át, míg
utamat szelné a vám.
»Aranyad tilos kivinni!«
szólna ott a vámos rám.
»Tömjéned meg, ami csak van,
az mind kell, az itteni
hazai hatalmak fényét
méltón dicsőíteni.«
Százszor megállítanának, -
örülnék, ha átcsuszom:
arany nélkül, tömjén nélkül
érnék hozzád, Jézusom!
Jaj és mire odaérnék,
hova a csillag vezet,
te már függnél a kereszten
és a lábad csupa seb,
s ahelyett hogy bölcsőd köré
szórjak tömjént, aranyat,
megmaradt szegény mirrhámmal
keserüszagu mirrhámmal
kenném véres lábadat.

TÚLSÓ TEREM
MÁRIA FŐOLTÁR, Csíkmenaság (1543)

Idvezlégy, kis Jézuska,
idvezlégy, ó kisbaba
Mért fekszel a jászolba,
a hideg istállóba?
 
Hol a fényes palota,
hol a kényes nyoszolya,
Hol a lépes mézecske,
vajjal mázolt köcsöge?
 
Ó, ha Magyarországban,
Bicske mezővárosban
Jöttél volna világra,
akadnál jobb országra.
 
Mert adnánk jó mézecskét,
vajas, édes tejecskét
Szükségedet megszánnánk,
párnácskánkba takarnánk.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Lelki táplálék
Napi ige

A jóságos Úr bocsássa meg ezt mindenkinek, aki kész volt arra, hogy az Úristenhez folyamodjék. (2Krón 30,18-19)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Napiige androidos mobilra

Kihez fordulhatok?

Seben Glória

pszichológus, evangélikus teológushallgató

Levél írása

Egyházi iskola
Ön nyomon követi az egyházak iskolaátvételekkel kapcsolatos híreit?


Szavazás 5