Akiket megsegített az Úr – Hálát adtak a mérgesi templomért
Mérges – Idén 375 éves, megújult templomáért adott hálát a mérgesi gyülekezet 2011. szeptember 3-án. Az ünnepi istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét, a liturgiában Kiss Miklós esperes és Kardos Zsuzsanna helyben szolgáló gyülekezeti munkatárs működött közre. Szöveg és fotó: Adámi Mária
„Mindeddig megsegített minket az Úr” (1Sám 7,12b) – ezzel, a prédikáció alapjául választott igével foglalták össze örömteli tapasztalatukat a mérgesiek. Szemerei János igehirdetésében kiemelte: Át kell adni a hit tapasztalatait a következő nemzedéknek, mert különben el fognak tűnni. A visszatekintés erőforrást jelent.
„Olyan elődök nyomában járhattok, akiknek a hit drága volt” – fogalmazott a püspök. „Ez feladatot ad nekünk a mában: a tapasztalatot őrizzük és adjuk tovább!”
Az ünnepi légkörhöz hozzájárult a Kutasné Szabó Piroska által vezetett rábacsécsényi kamarakórus szolgálata, valamint a Gombás Veronika által előadott népdalcsokor.
Az istentiszteletet követő közgyűlésen Kardos Zsuzsa beszámolt a felújítás menetéről, melynek során több csodát is átéltek. A templom belső mennyezetére visszakerült a csillagos égboltot ábrázoló festés, mutatva a kegyelmet, amely fölénk borul – hangsúlyozta.
Megható pillanatokat jelentett, amikor Zsuzsa 16 év szolgálat után elbúcsúzott a gyülekezettől és megköszönte szeretetüket. A gyülekezeti munkatárs hamarosan Győrújbaráton kezdi meg munkáját. Farkas Ervin bezi-enesei lelkész, aki a mérgesi közösségben fog helyettesíteni, köszöntőjében elmondta: A templom kapui a szürke hétköznapokon és vasárnapokon ugyanúgy nyitva lesznek, mint a mai ünnepen. „Semmiféle politikai hatalom, sem emberi magabiztosság nem képes megtartani, csak Isten ereje” – figyelmeztetett.
Az alkalmon köszöntések hangzottak el többek között Kiss Miklós esperes, Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő és Szabó György egyházkerületi felügyelő részéről, majd a faluházban terített asztal mellett, egészen az éjszakába menően ünnepeltek a helyiek és vendégeik.




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





