Alapozás után – alapozás előtt – Negyedszer is Nyitott templom éjszakája lesz Pusztaföldváron
Pusztaföldvár – Ismét éjszakára nyitják ki a pusztaföldvári evangélikus templom ajtaját. Immár negyedszer szervezi a helyi evangélikus gyülekezet missziói programját augusztus 19-én, péntek este. Annak próbáltunk utánajárni, miért lesz ez különösen is érdekes az idén. Szöveg: László Jenő Csaba
A meglehetősen kicsi alföldi gyülekezet nem titkolt szándéka, hogy a Nyitott templom éjszakájával olyanokat is megszólítsanak, akik korábban talán még soha nem lépték át Isten házának küszöbét.
Lászlóné Házi Magdolna lelkész érdeklődésünkre elmondta, hogy ennek érdekében az örök evangélium továbbadására olyan formákat választanak, amelyek kívülállók számára is befogadhatóvá teszik az este központi üzenetét. Ez az üzenet idén nem más, mint hogy Jézus Krisztus maga a szegletkő. A témaválasztásnak több apropója is van.
„A decemberi tűzesetet követően le kellett bontanunk a gyülekezet parókiáját, amely egyúttal gyülekezeti házként is funkcionált. A tervek szerint hamarosan megindulhat egy korszerű hajlék építése, jelenleg a kivitelező kiválasztása van folyamatban. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy az alapvetést lelki alapozás előzze meg. Csak akkor van értelme új épületet felhúzni, ha egy Krisztusra épülő közösség használja azt” – nyilatkozta a lelkész.
A másik aktualitása a témának, hogy éppen száz esztendővel ezelőtt, 1911-ben helyezték el a gyülekezet templomának alapkövét. Érdekes párhuzam, hogy a korábbi templomot is egy tűzeset miatt kellett lebontaniuk a földváriaknak.
A program 18 órakor bibliai játékokkal kezdődik. Például ugrálhatnak a vendégek a tízparancsolat igéi között, de akár prédikálásra is jelentkezhetnek a laikusok, a gyermekeknek pedig bibliai diafilmeket vetítenek. 19 órától megkoszorúzzák Bolla Mihály templomépítő emléktábláját. A helyi népdalkör istenes népi énekei után A békéscsabai Zenebarát Felebarátok ének- és zenekar tesz bizonyságot.
A 20 órakor kezdődő könnyűzenés istentiszteleten Szabóné Mátrai Marianna püspökhelyettes hirdeti az igét, majd mini orgonakoncert és filmvetítés lesz.
A napot taizéi áhítat zárja a gyertyafényes templomban. Több kiállítás és a templomtorony csigalépcsőjén meditációs ösvény is várja az érdeklődőket, ez utóbbi témája szintén aktuális: „A tűz pusztít – A tűz megelevenít…”
A rendezvényről részletek, érdekességek a gyülekezet blogján: http://nyitotttemplom.blog.hu
Az egyházközség profilja a Facebookon: http://hu-hu.facebook.com/pages/Evang%C3%A9likus-Egyh%C3%A1zk%C3%B6zs%C3%A9g-Pusztaf%C3%B6ldv%C3%A1r/161115390615756




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





