Újra vallást tettek hitükről – Aranykonfirmációt tartottak Bakonycsernyén

Létrehozás: 2011. október 13., 10:13 Legutolsó módosítás: 2011. október 13., 10:22

Bakonycsernye – Hálaadó ünnepi istentiszteletre gyülekeztek össze Bakonycsernyén 2011. október 9-én délelőtt mindazok, akik 50 évvel ezelőtt, húsvét második vasárnapján erősítették meg az Úr Jézusba vetett hitüket. Szöveg: Szarka Éva, fotó: Kadlecsik István

Danhauser László egykori bakonycsernyei lelkészt 44 fiatal, 21 fiú és 23 leány fogta körül a korabeli fényképfelvételen. Azóta ezek a leányok és fiúk felnőttek, szakmát tanultak, családot alapítottak.

A hétvégén pedig ezen a szép és megható ünnepen hálát adhattak Istennek mindezekért: Isten gondviselő szeretetéért, a családi közösségért, az unokákért, akik sokuk számára visszahozzák ifjú éveiket.

A délelőtti istentisztelet előtt kilenc órától gyülekeztek össze az egykori konfirmandusok. Szarka István és Szarka Éva lelkészek köszöntése után Kalincsák Ferenc, az alkalom fő szervezője szólt egykori konfirmandus társaihoz. Az aranykonfirmandusoknak lehetőségük volt arra, hogy a fiatalkori élményeiket, a konfirmációi oktatás egy-egy felejthetetlen emlékét felidézzék. Jó volt eltűnődni és felismerni az azóta rég nem látott arcokat.

Az ünnepi istentiszteleten újra elmondott konfirmációi vallástétel után, az 50 évvel ezelőtt kapott konfirmációi igével vehették az áldást a testvérek. Szeretteik körében megemlékeztek arról a 14 egykori konfirmandusról, akik már nem vehettek részt ezen a jubileumi évfordulón.

Az úrvacsorai liturgia szolgálatában Kalincsák Balázs a Meszlen-Acsád-Nemescsó-Kőszegdoroszlói Társult Evangélikus Egyházközség lelkésze szolgált, akit mint a Bakonycsernyéről elszármazott lelkészt köszönthetett családjával együtt a gyülekezet.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Lelki táplálék
Napi ige

A jóságos Úr bocsássa meg ezt mindenkinek, aki kész volt arra, hogy az Úristenhez folyamodjék. (2Krón 30,18-19)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Napiige androidos mobilra

Kihez fordulhatok?

Balicza Iván

evangélikus lelkész

Levél írása

Egyházi iskola
Ön nyomon követi az egyházak iskolaátvételekkel kapcsolatos híreit?


Szavazás 6