Arra kérjük a híveket, hogy csakis az „evangélikus” megjelölést válasszák
Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház arra kéri híveit, hogy a népszámlálás internetes kérdőívein csakis az „evangélikus" megjelölést válasszák a négyféle „evangélikus" lehetőség közül – hívta fel a figyelmet Fabiny Tamás evangélikus püspök pénteken az MTI-nek nyilatkozva. Forrás: MTI
A püspök szerint az internetes kérdőíven legördülő négyféle „evangélikus" lehetőség közül több megzavarhatja a híveket a helyes választásban. A négyből ugyanis két olyan válaszadási lehetőség is van, amelyek ugyanazt jelölik: evangélikus, illetve Magyarországi Evangélikus Egyház.
Ezeken kívül szerepel a kérdőíven az egyház 1948-ig használt neve, az „ágostai hitvallású evangélikus", valamint a „Budapesti Németajkú Gyülekezet" megjelölés is, ez utóbbi pedig az egyház egyik egyházközsége – tette hozzá.
A püspök közlése szerint az egyház pénteken megállapodott a Központi Statisztikai Hivatallal (KSH) abban, hogy a különböző evangélikus meghatározásokat egységesen az evangélikus kategóriába számolják majd az adatok összesítésekor. Ettől függetlenül a további három megjelölés megmarad az internetes kérdőíven, ezért az egyház arra kéri híveit, azokat ne jelöljék meg – hangsúlyozta Fabiny Tamás.




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





