Az örökkévalóság ünnepének délutánján felkeresték néhai lelkészeik sírjait a nyíregyházi evangélikusok

Létrehozás: 2011. november 21., 12:24 Legutolsó módosítás: 2011. november 21., 12:30

Nyíregyháza – Több évtizedes gyülekezeti hagyományt folytatva, ez évben is meglátogatták a nyíregyházi északi temetőben nyugvó húsz lelkészük sírját az egyházközség Istennek hálát adó tagjai, hogy egy szál virággal, egy énekverssel és egy igeverssel róják le el nem múló kegyeletüket lelki vezetőik máig elevenen élő emléke előtt. Szöveg: Garai András www.garainyh.hu Fotó: Pelles Ferenc

Az örökkévalóság ünnepének délutánján felkeresték néhai lelkészeik sírjait a nyíregyházi evangélikusok

A Nagytemplomban lévő emléktábla csak a parókus lelkészek neveit és itteni szolgálati idejüket tartalmazza

Sztankó Gyöngyi esperes, dr. Kovács László igazgatólelkész valamint Demcsákné Balczó Ildikó szolgálatával történt ez a másfél órás, rendhagyó temetői istentisztelet, ahol elporladt lelkészek síremlékei prédikáltak némán, de arcvonásaik és szavaik a résztvevők szívében elevenedtek fel, s így bátorították hithűségre a késői utódokat.

(A tudósító zárójelben jegyzi meg, hogy közülük tíz – köztük az őt keresztelő és konfirmáló – lelkipásztort személyesen ismerhetett és hallhatott a most 225 éves nagytemplom szószékéről Isten élő igéjét hirdetni…)

A temetői zarándokút húsz állomását sorrendben, ezek a nevek fémjelezték:

D. Geduly Henrik (1866–1937)

Dr. Domján Elek (1869-1938)

Paulik János (1866–1939)

Endreffy Zoltán (1915–2005)

Farbakay József (1838–1896)

 Farbakay Dániel (?–1855)

Miklósffy Sámuel (?–1856)

Joób Olivér (1910–1969)

Labossa Lajos (1891–1961)

Máczay Lajos (1891–1955)

Krieger Mihály (1885–1938)

Endreffy János (1891–1973)

Rőzse István (1899–1964)

Krecsák Kálmán (1914–1997)

Tarján Béla (1908–1986)

Benkóczy Dániel (1929–1977)

Megyer Lajos (1911–2008)

Balczó András (1907–1962)

Szabó Vilmos (1913–1987)

Smid István Lehel (1906–1973)

„Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket. Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezettetni. Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív.” (Zsid 13,7–9)

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Lelki táplálék
Napi ige

A jóságos Úr bocsássa meg ezt mindenkinek, aki kész volt arra, hogy az Úristenhez folyamodjék. (2Krón 30,18-19)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Napiige androidos mobilra

Kihez fordulhatok?

Szabó György és Bea

építész, felügyelő – építőipari üzemmérnök, egyházközségi képviselő, házassággondozók

Levél írása

Egyházi iskola
Ön nyomon követi az egyházak iskolaátvételekkel kapcsolatos híreit?


Szavazás 6