Az örömtelen élet elkorcsosul
Csorvás – Megújult a csorvási evangélikusok száztíz esztendős temploma, új széksorokat kaptak, és már a falak sem vizesek – írta a beol.hu. Szöveg: Gajdács Pál
„A keresztyén világ tudja, hogy advent első vasárnapja van, elkezdődik a karácsonyi készülődés. Meghitt ünnepet élhetünk át mi is, hiszen megújult az evangélikus templom” – fogalmazott 2011. november 27-én Kondor Péter, a Kelet-Békési Evangélikus Egyházmegye esperese Csorváson, abból az alkalomból is, hogy 110 éve épült fel a gyülekezet temploma. Az országos egyház támogatásával és önrésszel belül megújult épület új padozatot kapott, és a falak vizesedését is megszüntették.
Kondor Péter a filippiekhez írott levél alapján tartott ünnepi prédikációjában elmondta, a Szentírásban csak az Újszövetségben több mint százszor fordul elő az öröm szó.
„Az örömtelen élet elkorcsosul, a házasság pedig öröm nélkül maga a pokol. Honnan vegyünk örömöt? Parancsszóra nem lehet örülni. Pál apostol börtönben ült, amikor a filippieknek megírta a levelét, és mégis dicsőítette az Istent. Miért? Mert az Úr közel. Ez az Úrra való várakozás a titka a keresztyén életnek. A megújult csorvási templomban átélhetjük Isten közelségét, ha az ő házába a terhünkkel megérkezünk, ki kell azokat magunkból »imádkozni«, hogy legyen hely az örömnek” – tette hozzá az esperes.
A hálaadó istentiszteletre a szomszédos Gerendásról és Telekgerendásról is érkeztek hívők.
Az alkalom szeretetvendégséggel zárult, amelyen Liptákné Gajdács Mária, a gyülekezet lelkésznője és Szabó László felügyelő mondott köszönetet az egyháznak, az önkormányzatnak és az eseményt megtisztelő Szilágyi Menyhért polgármesternek.




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





