Az orgona megújulásáért adtak hálát a gyulaiak
Gyula – Zsúfolásig megtelt templom fogadta Kondor Péter esperest, aki tíz év után másodszor áldhatta meg a gyülekezet orgonáját. Szöveg: Jakab Béla, fotó: Demkó Lili
Az orgona hosszú évtizedeken keresztül a Dunántúli Kalaznó gyülekezetének istentiszteletét gazdagította. A kitelepítés után elnéptelenedett gyülekezet hangszerét 1985-ben vásárolta meg a gyulai gyülekezet. A régi hangszer karbantartását a gyülekezet mindig figyelemmel kíséri és igyekszik azt anyagi lehetőségéhez képest jó állapotban tartani. Az elmúlt tíz évben 1.100.000 forintot költöttek az esztétikus hangszerre. A mostani felújítás a MEE Zenei Bizottsága 400 ezer forinttal támogatta pályázat útján.
A felújítási munkálatokat két fiatal szakember: Péntek Gergely és Apró Tibor végezte. A gyülekezet elhatározta, hogy advent első vasárnapján egy emléktáblát avat, amelyen olvasható lesz majd az orgona származásának rövid története és az adakozók névsora. Az ünnepi istentisztelet keretén belül kiszolgáltatták a keresztség és az úrvacsora szentségét is. Egyedül Istené a dicsőség!
Az orgona szentelésre készült egy videó is:
http://www.youtube.com/watch?v=mMFcnSYvz1U




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





