Bajorok-magyarok együtt osztottak ételt a rászorulóknak – Megtartották a IV. Bajor-Magyar Diakóniai Konferenciát Szarvason
Szarvas – 2011. szeptember 22. és 24. között tartották meg Szarvason a bajor és magyar testvéregyházi megállapodás keretében a diakóniai szemináriumot. A Krízismegoldások a diakóniai munkaterületeken című tapasztalatcsere után a résztvevők 600 adag babgulyást osztottak szét a rászorulók között az evangélikus Ótemplom melletti parkolóban. Szöveg: evangelikus.hu, fotó: newjsag.hu / Babák Z
A konferencia irányát is mutatja, hogy a résztvevők bár krízishelyzetekről beszélgettek, tapasztalatokat cseréltek, szakmai referátumokat hallgattak meg például életkrízisek kezeléséről és a természeti katasztrófák által okozott károk utáni elhárításról, diakóniai összefogásról, mégis az elmélet mellett a megoldásokra helyezték a hangsúlyt.
Ellátogattak például a Szarvas külterületén lévő Középhalmi Misszióba, ahol 1993 óta szenvedélybetegekkel foglalkoznak, de az Ótemplomi Szeretetszolgálat munkatársai időseket is fogadnak az itteni klubben, étkezést és házi segítségnyújtást biztosítanak, valamint tanyagondnoki busszal segítenek a környéken élőknek. Megismerkedtek a konferencia közreműködői a szarvasi népfőiskolával is.
A leginkább gyakorlatias megközelítést azonban az mutatta, hogy a nyitóáhítat perselypénzéből, gulyáságyúban főtt, hatszáz adag meleg ételet osztottak szét. Az Év Önkéntese Díjjal kitüntetett Klenk József felügyelő ezúttal is élen járt a munkában, osztotta a vacsorának valót, az Ótemplom melletti parkolóban.
Az ételosztásról a Szarvasi Híradó is beszámolt. A videót itt nézhetik meg:
http://korostv.hu/index.php/friss-videok/475-szarvasi-hirado-20110929
További képek az ételosztásról a newjsag.hu oldalán tekinthetőek meg:




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





