Csak tátottuk a szánkat! – Élménybeszámoló Norvégiából – Diavetítéssel!

Azt szokták javasolni, hogy egy tudósítás, cikk objektív hangon szólaljon meg. Attól tartok, ezt az elvet most nem áll módomban követni. Ráadásul szűkszavú sem tudok lenni – túlságosan gazdag az élmény, amiről beszámolnom kell. 

Augusztus 11-én délután 4 órakor tizenheten indultunk útnak a Liszt Ferenc repülőtérről, hogy az Északi Evangélikus Egyházkerület testvérkerületét, a norvégiai Møra-t meglátogassuk, eleget téve az ottani püspöki hivatal meghívásának. A csapatból csupán ketten voltak, akik már jártak Norvégiában, s csak egyikük járt Møre og Romsdal-ban, a nyugati, fjordokkal szabdalt parton. A 11 napos út az állandó lenyűgözöttség állapotában telt el. Elsősorban a hegyekkel tarkított, tenger menti táj elmondhatatlan szépsége miatt, s hogy a Norvégiában eltöltött több, mint egy hét alatt az ottaniaknak is szokatlanul kellemes, sőt meleg időt kaptunk Urunktól. Valamint a helyiek kedvessége, s a program miatt, amit összeállítottak nekünk.

Budapestről Oslóba érve csendes megemlékezést tartottunk a repülőtéren a norvégiai terror áldozataira emlékezve. Ezután éjszakai buszra szálltunk, hogy 10 órát utazva megérkezzünk első szálláshelyünkre: Ulsteinvik-be, ahova a világ legmélyebb tenger alatti alagútja vezet, mely 250 méterrel megy a tenger szintje alá. Legnagyobb meglepetésünkre az égig magasodó, itt-ott havas hegycsúcsok között homokos tengerparti föveny várt bennünket, és ragyogó napsütés, csábítva arra, hogy némelyek megfürödjenek a 14 fokos tengerben. Erőgyűjtés gyanánt alapos grillezésen estünk át a helyi gyülekezet tagjainak jóvoltából. Ránk is fért ez az erőgyűjtés, mert másnap hegyi túrára indultunk egy közeli szigetre, Runde-re, a vadmadarak költőhelyére. Ez volt a kezdet, hiszen öt nap alatt négy hegyi túrában lehetett részünk, de nem is csodálkozhatunk: az egész ország hegyekből áll, melyekről a fiatalok által készített több tíz gigabájtnyi fénykép tanúskodik. Ulsteinvikből Valderøy szigetére jutottunk, ahol egy templom melletti gyülekezeti házban kaptunk szállást két éjszakára. Az első este részt vehettünk egy ifjúsági csoport esti alkalmán, amely egyben éves találkozójuk és vezető választási alkalmuk is volt. Bepillantást nyerhettünk, hogyan is működik egy ifjúsági közösség, melynek találkozási helye a hegyek tetején, egy aránylag félreeső kis házikóban kap helyet.

A következő állomás Ålesund volt, ahol úrvacsorás istentiszteleten vettünk részt a helyi evangélikus templomban, majd a város magaslatára felmászva (újabb hegyi túra majd ötszáz lépcsőfok leküzdésével) végigtekinthettünk a hegyek és fjordok végeláthatatlan egymásutánján. Ålesundből egy különleges múzeumba vezetett az utunk. Ytstet Skotet az a hely, ahol kicsit megállt az idő. Egy 200 éves régi kő- és faházikóban (Természetesen fenn egy hegy oldalán, ahova több kilóméteres, igen meredek hegyi ösvény vezet csak fel, de amihez előbb át kell motorcsónakozni egy termetes fjordon, hullámzó tengeren.) az ezelőtt kb. 80 évvel megszokott körülmények között él egy lány a múzeum alkalmazottjaként. A 21. század modern infrastruktúráját nélkülöző helyen töltöttük talán a leghangulatosabb óráinkat. Megérkezésünkkor a csapat azonnal megkapta a maga feladatát: a lányoknak a levágott szénát kellett összegyűjteni, a fiúknak máglyán kellett a vacsorához köveket melegíteni, illetve a hagymával és citrommal töltött lazacot elkészíteni, valamint a párológödröt kiásni, ahova a töltött lazac került a forró kövek közé. A munka és a finomra sikeredett vacsora után édes a pihenés, amit – mi sem természetesebb – a nyitott ajtajú pajtában, széna között tölthettünk. Másnap visszamotorcsónakozva és buszozva Ålesundbe újra fedélzetre szálltunk: egy fjordok közötti tengerjáró hajóval (a neve stílusosan: Trollfjord) Molde-ba érkeztünk meg, ahol ismét családoknál kaptunk szállást. Két éjszakát tölthettünk ott, együtt töltve egy estét a helyi gyülekezettel, fiatalokkal. Másnap pedig részt vehettünk egy zarándokúton a közeli Veøya-n, ahol az egyik legrégebbi keresztyén település nyomai fedezhetők fel. Majd tovább buszoztunk Volda-ba, ahol az Uppheim nevű YMCA házban kaptunk szállást három éjszakára. Találkoztunk a helyi Ten Sing csapat tagjaival, velük tölthettük az egyik estét. Az utolsó három napba még belefért egy kirándulás ismét Ulsteinvikbe, hogy egy fahajó-találkozón részt vehessünk, valamint egy kisebb kirándulás a közeli erdőbe (ez is hegyen van), ahol saját magunknak kellett elkészítenünk lazacos ebédünket, a hozzá való süteménnyel. Úgy-ahogy sikerült is.

Vasárnap voldai templomban vettünk részt istentiszteleten és szolgáltunk énekkel – mint ahogyan ez több helyen is történt – itt is külön megemlékezve a norvégiai terror áldozatairól. Vasárnap este 9 órás buszozásra indultunk, s ennek végén érkeztünk meg az oslói repülőtérre, hogy élményekkel gazdagon repülőre szálljunk Magyarország felé.

A 11 napnyi utazást talán úgy lehetne összefoglalni: döbbenetes táj hegyekkel és fjordokkal, tengerrel és kristálytiszta levegővel. Fából a hegyoldalra épített házakban üldögélő, nagyon kedves, barátságos emberek, akiket irigylünk a látványért, amelyben minden nap részük van. Urunk hihetetlen áldása, hogy a 11 nap alatt nem kellett az egyébként teljesen szokványos esőzésektől szenvednünk, mert gyönyörű nyári időt kaptunk. A gyülekezetek felszereltsége, és a mögötte lévő gondolkodás, ahogyan a fiatalság megragadása érdekében minden lehetséges opciót felsorakoztatnak a városi klubhelységtől kezdve, a profi felszereléssel bíró zenekaron és hangstúdión keresztül a templom alatti falmászó helyig és biliárdteremig. Inspiráló, felemelő, elgondolkodtató és örömteli 11 nap van mögöttünk, amely során 17 fiatal kovácsolódhatott össze, tapasztalhatta meg, mennyi mindenért lehet hálás Istenének. Imádkozhatott együtt áldozatokért és tehetett bizonyságot norvég testvérek előtt. Felejthetetlen ajándék volt ez! Dicsőség Istennek szeretetéért!