Evangélikus adventi várakozás Gyulán – Koncert, áhítat, forralt bor, toroskáposzta, mézeskalács
Gyula – Első alkalommal került megrendezésre a gyulai Régi posta épületében, a Katolikus Közösségi Házban az adventi zenés áhítat. A hangulatos terem színültig megtelt a gyülekezet tagjaival – akik között sok volt a kisgyermekes család – és a testvéregyházaktól érkezett vendégekkel. Szöveg: Jakab Béla, fotó: Uhrin Lili
Az előadók, zenészek és énekesek a helyi zeneiskolát képviselték. Az áhítatot tartó vendég – Ördög Endre orosházi lelkész – új bizonyságtevő hang Békés megyében. Igehirdetésével igazi, advent üzenetének megfelelő várakozó hangulatot varázsolt a szívekbe.
A műsor az Erkel Vegyeskar Kamarakórus színvonalas szolgálatával zárult. Ismert magyar karácsonyi dallamokkal biztatták a jelenlévőket az együtt éneklés ajándékára. A koncerttel egybekötött áhítat után szeretetvendégségre került sor. A toroskáposzta és a szülők által készített mézeskalács, forralt bor és tea mellett lehetett élvezni a gyülekezet vendégszeretetét.
Reménység szerint a következő esztendőkben szeretnék újra megrendezni az alkalmat, és ezáltal hagyományt teremteni ennek a gyulai evangélikus adventi zenés áhítatnak.




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





