Evangélikus erőemelők mérték össze erejüket a szarvasi Ótemplomnál
Szarvas – Szarvason a hétvége a szilva körül zajlott. A Szilvanapokból az evangélikusok is kivették részüket, integrálódtak a városi eseményekbe az evangélikus programokkal. 2011. szeptember 10-én a szarvasi Ótemplom mellett rendezték meg az Első Ótemplomi Erőemelő Bajnokságot, másnap pedig az istentiszteleten tette le állampolgári esküjét hat ember is és adtak hálát Istennek a természet javaiért. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna. Fotó: Fábri János Testépítő Klub, newjsag.hu
Az „evangélikus negyedben”, 2011. szeptember 10-én, az Ótemplomi Szeretetszolgálat munkatársai babgulyással és kemencés finomságokkal kedveskedtek az ide látogatóknak. Itt játszóudvar is volt a gyerekeknek, és a felállított színpadon a Benka Gyula iskola diákjainak előadását, színes műsorát nézhették meg az érdeklődők.
Ezután kezdődött el az I. Ótemplomi Erőemelő Bajnokság, amelynek vezetője, mondjuk úgy ringszpíkere – Bibliával a kézben – Lázár Zsolt lelkész volt. Az erős emberek – a programkiírás szerint – fekvenyomás, felhúzás, bicepsz és gerundium versenyszámokban is összemérhették erejüket.
A férfiaknál Füzi Zsolt, Valastyán Máté, Truckzka Mihály, Krátki András, Kiss István és Fábri János emelgették a súlyokat. Indult egy hölgy is, Horváth Orsolya. A legnagyobb súly, amit megmozgattak a 260 kilogramm volt, de csak azért ennyi, mert többet nem hoztak ki a konditeremből. Ezt a súlyt id. és ifj. Fábri János mozgatták meg, ezzel győzve le az ellenfeleket.
Az esemény fővédnöke: Bíró Zoltán alezredes, szarvasi tűzoltó parancsnok, valamint Fábri János többszörös erőemelő európa és világbajnok voltak. Radosné Lengyel Anna, a Déli Evangélikus Egyházkerület felügyelőasszonya adta át a nyerteseknek a díjakat.
„Fontos számunkra az, hogy a már évek óta zajló szarvasi Szilvanapokban egységes részként kapcsolódhattunk be az evangélikus egyház részéről is – mondta érdeklődésünkre Lázár Zsolt lelkész. – Az Ótemplomi Szeretetszolgálat kézműves utcájával, egységes megjelenésével üde színfoltja volt a városi rendezvénynek. Külön öröm volt, hogy idén az istentisztelettel párhuzamosan más rendezvény nem volt, így a templomi állapolgári eskün, amelyen több vajdasági és erdélyi (Szentegyháza / Hargita) polgár tett esküt jelen lehetett a város apraja-nagyja. Az istentisztelet második részében pedig hálát adtunk Istennek a terményekért és megáldottuk a természet kincseit.”
És hogy egyházunkban milyen történelmi alapokat találhatunk az erő összemérésére és hogyan kapcsolódik az az Ótemplomhoz, Lázár Zsolt a következő választ adta:
„Tessedik Sámuel egykori evangélikus lelkész a református kollégium diákjaként önkéntes tűzoltóként is tevékenykedett és az úgynevezett nagybotos gerundium tagja volt. – Az akkori tűzoltó virtust és az egészséges versengés szellemét szeretnénk feleleveníteni bajnokságunkkal. Az esemény úgy kapcsolódik a szarvasi Ótemplomhoz, hogy 1775-ben a temlom tornya eredetileg tűzfigyelő toronynak épült. Ehhez épült hozzá a templom 1788-ban.”
További képek a bajnokságról:
http://www.facebook.com/#!/media/set/?set=a.132019723562767.23417.100002642212824&type=1
A Szilvanapról még – szöveg és kép – a szarvasi hírblogon:




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





