Evangélikusok közreműködésével gyulladt meg az adventi koszorú harmadik gyertyája Miskolcon
Miskolc – Ég a harmadik gyertya is Miskolc adventi koszorúján. Advent harmadik vasárnapján (örömvasárnap, Gaudete vasárnapján) a mindennapi örömök fontosságáról beszéltek a megszólalók a város főterén. Az alkalmon az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium énekkara szolgált. Forrás: minap.hu / H. I., fotó: Juhász Á.
A gimnázium pedagógusainak énekkara kezdte az ünnepi műsort, majd Zsiga Marcell alpolgármester lépett színpadra, hogy az öröm vasárnapjáról beszéljen.
Mind mondta, az ünnepkörben az Úr eljövetelének örülünk, a rózsaszín gyertya is az ünnep közeledtének örömét jelképezi. Sokféle öröm lehet: örülhetünk egy meglepetésnek, jó hírnek, ez azonban nem hosszú távú, és kevés érdemünk van benne. Ennél hosszabb távú örömet jelenthet egy sikeres vizsga, egy jó bizonyítvány vagy egy lakásfelújítás, amely nem meglepetés ugyan, de mivel sokat tettünk érte, így elégedettséggel tölthet el. A harmadik típusú öröm, ami mindig velünk van. Természetesnek vesszük, hogy vannak szeretteink, hogy egészségesek vagyunk, hogy olyan országban élünk, ahol béke van. Ezt az örömöt egyre kevésbé éljük azonban át az alpolgármester szerint, mert elnyomja a tévé, a színes reklámok villódzása. Ezért lenne fontos, hogy minden áldott nap odafigyeljünk rá, örülni tudjunk neki és értékelni tudjuk. Annak is örülni tudjunk, ha süt a nap, csicseregnek a madarak, hogy jó illata van a kenyérnek. A gyerekek örüljenek neki, ha a hideg időben a szüleik reggel rájuk erőltetnek még egy pulóvert, mert ez is azt jelenti, hogy szeretik őket, és törődnek velük.
A beszédet követően két kossuthos gimnazista is verssel emelte az ünnep fényét. Kalinka Ágnes Dömötör Ilona Karácsony, várlak, míg Joó Anna Muraközi Gyula Karácsonyi legenda című versét mondta el.
Gerlai Pál, a gimnázium vallástanára felidézte az adventi koszorú keletkezéséről szóló számos történet közül azt, amely szerint egy német evangélikus lelkész az ipari forradalom idején alapított árvaházban állított össze ilyet, hogy a gyerekeknek örömet okozzon, és segítse vele az ünnepi várakozást. Az adventről szólva hozzátette, a világ megváltója született meg Betlehemben, az ő eljövetelét várjuk ilyenkor. Csendességről, belső ünnepről kellene hogy szóljon ez az időszak, de sokak számára a kapkodás jellemzi. Fontosnak nevezte, hogy magunkban készülődni tudjunk, legalább esténként mindenki egy kicsit próbáljon csendesen magába nézve pihenni.
Az ünnepség a gyertya meggyújtásával ért véget, majd élő állatok és népzenészek segítségével élő betlehemet idéztek a térre.
További képek:




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





