Gáncs Péter külmissziói szolgálatra bocsátotta ki a Szigethy családot
Piliscsaba – Bensőséges istentisztelet keretében bocsátotta egyházunk tanár-misszionáriusi szolgálatra dr.Szigeti Imrét és feleségét Zitát. Indiában, Kodaikanal-i Nemzetközi Iskolájában vár rájuk szolgálat, ahol korábban a Jó és a Mesterházy házaspár is eltöltött már három-három esztendőt. Szöveg: B. Pintér Márta. Fotó: Zalán Péter
A kibocsátó istentiszteletre 2011. június 26-án, a Szentháromság ünnepe utáni első vasárnapon került sor a helyi piliscsabai gyülekezet, a FÉBÉ által szervezett konferencia résztvevőinek illetve az Evangélikus Külmissziói Egyesület képviselőinek jelenlétében.
Igehirdetésében Gáncs Péter püspök erre a hármasságra hívta fel a figyelmet. Ahogyan az istentisztelet alkalmán jelen vannak a diakónia FÉBÉ) a misszió (EKME) és a közösség ( piliscsabai, elbocsátó gyülekezet) tagjai, úgy kell együtt hatnia a keresztény ember szolgálatában is a rászorultak hoz lehajló, cselekvő szeretetnek, az evangélium hirdetésének és a testvéri közösség erejének.
Prédikációját követően mindezen szervezetek képviselői, valamint korábbi misszionáriusok áldották meg a július elsején Indiába utazó Szigeti házaspárt és három gyermeküket.
Imre, – aki a katolikus egyetemen betöltött tanszékvezetői állását adta fel – német-francia tanárként fog tevékenykedni a kodaikanali
iskolában, míg a nyelvtanári hivatása mellett hitoktatói végzettséggel is rendelkező Zita szolgálati területét a kinti körülmények határozzák
majd meg.
Várják, hogy kinti életüket, külmissziós szolgálatukat evangélikus gyülekezeteink tagjainak imádsága kísérje.




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





