Győzedelmeskedjék az igazságosság! – Világimanapi előkészítő konferencia 2012 – Fókuszban: Malajzia
Budapest – Megrendezte szokásos világimanapi előkészítő konferenciáját a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Női Bizottsága. Szöveg és fotó: Kiss Tamás
Idén is a Lágymányosi Ökumenikus Központban rendezte a világimanapot előkészítő konferenciáját a MEÖT Női Bizottsága. P. Tóthné Szakács Zita köszöntötte a katolikus, református, evangélikus, ortodox, baptista, metodista, pünkösdista felekezetű, valóban ökumenikus összetételű gyülekezetet.
A Női Bizottság elnöke először a MEÖT leköszönő, majd az új főtitkárát kérte, hogy szóljanak az egybegyűltekhez.
Dr. Bóna Zoltán leköszönő főtitkár, református lelkész a női munkát az ökumenikus tanács egyik legkedvesebb és leglátványosabb munkaágaként említette, kiemelve azt a sokrétű, többek között missziói és karitatív tevékenységet, amelyet a bizottság végez. A világimanapról a búcsúzó főtitkár megjegyezte, hogy rangban kezd a januári imahéthez felnőni, és ehhez ezúton is gratulált az ezért dolgozóknak.
Másodjára az új főtitkár, dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész köszöntését hallhattuk, aki a zsoltáros szavaira utalva elmondta, hogy érdemes imádkozni, hiszen az Úr meghallgatja a hozzá fordulókat. Főtitkárként pedig ígérte, hogy elődjéhez hasonlóan támogatni igyekszik a Női Bizottság munkáját.
A délelőtt következő részében B. Pintér Mártának, az Evangélikus Női Misszió vezetőjének a bibliatanulmányát hallhattuk, aki Habakukról, a meghökkenés prófétájáról beszélt. Az Ószövetség Tamásaként is emlegetett próféta olyan korban élt, amikor Júda szellemi, lelki állapota leromlik, és hamarosan a Babiloni Birodalom szállja meg az országot.
Ebben a helyzetben kiált Istenhez, aki nyilvánvalóvá teszi, hogy ami történik, az az ő tervének része, még ha emberi nézőpontból ez nem is nyilvánvaló. Habakuk nagysága abban áll, hogy amikor megérti Isten tervét, képes elfogadni azt. „Uram, hallottam, amit hirdettél, félelem fog el attól, amit teszel, Uram.” (Hab 3,2a) „De haragodban is gondolj az irgalomra!” (Hab 3,2c)
Az idei imanap fókuszában Malajzia áll. A délkelet-ázsiai országról Jakab Köves Gyopárka, a Dunántúli Nőszövetség titkára tartott színes előadást, bemutatva ezt a távoli világot kulturális, gazdasági és vallási szempontból.
A délután során Hegyesi Beáta (MRE Missziói Iroda) bemutatta a 2012-es imanap liturgiáját, amelyet a résztvevők a kapcsolódó egyéb anyagok mellett készen megkaptak.
Szellemi táplálékot jelentettek azok a malajziai irodalmi érdekességek, amelyeket Veresné Simon Ida adott elő. Ezt maláj ételek, ropogtatnivalók egészítették ki.
A nap végi bibliatanulmányt P. Tóthné Szakács Zita előadásában hallhatták az egybegyűltek.
Az imanaphoz kapcsolódó háttéranyagok letölthetők erre a linkre kattintva.




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





