Életünk – istentiszteletbe foglalva – Hivatásgondozói napot tartott a Déli Evangélikus Egyházkerület

Az egyetem kápolnájában tartott alkalom a korábbi szokásokkal szakított. Idéntől ugyanis nem a születésnapjukon kapnak köszöntést a lelkészek a Déli Kerület Püspöki Hivatalából, hanem a szolgálatra indítás, az ordináció évfordulójára emlékezve, közösen gyűlnek össze mindazok, akiknek ez az évfordulója öttel osztható.

Az alkalmat Szabóné Mátrai Mariann áhítata vezette be, aki a jövő év igéje (2. Kor. 12,9) alapján hirdette azt a csodát, ahogy Isten a mi erőtlenségeinken keresztül is képes megmutatni az ő erejét. Beszélt arról, milyen fontos időt szakítani néha magunkra is.

Az áhítatot bemutatkozó kör követte, amikor is a kör közepén álló asztalon szétszórt képek közül választva mesélt ki-ki magáról, az adott kép alapján. Itt hangzott el az egyik vidéki lelkész szájából a gondolat, hogy „milyen jó, hogy egyfajta szelíd erőszakkal kiemeltek minket a hétköznapok taposómalmából. Kell, hogy kiszakadjunk néha, és szembenézzünk a mindennapos szolgálat gyökereivel, tartalmával, a lelkészi hivatás alapvető kérdéseivel.” 

A kávészünetet Gáncs Péter beszélgetés-felvezetése követte „Életünk – istentiszteletbe fogva” címmel. A püspök az istentiszteleti liturgia alappilléreit vette sorra a Kyrie-től az Agnus Dei-ig, amely segíti, hogy az istentiszteleti életünk ne szakadjon el a mindennapi életünktől és ne feleadat legyen az istentisztelet, amit nekünk kell megtartani, hanem az istentisztelet lehessen az, ami megtart minket, ami újra és újra erőforrás számunkra. A felvezetést őszinte, mély, és személyes beszélgetés követte.

Az ebédszünet után Frenkl Szilvia pszichológus beszélt „Szolgálatunk tabuk nélkül” címmel. Szó esett motivációról, elhívásról, hitelességről, a gyülekezethez fűződő viszonyról, a távolságtartásról, és túlzott közelségről, az egészséges keretek, határvonalak meghatározásáról valamint arról, hogyan lehet úgy elköteleződni a lelkészi szolgálatban, hogy közben az ember ne égjen ki. 

A résztvevők az útravalót Varga Gyöngyitől kapták, aki záró áldása előtt útravalóként gesztenyét osztott, mint a növekedés szimbólumát. A gesztenye az érése során fokozatosan kibújik a tüskés héjból, míg végül fogyaszthatóvá akkor válik, mikor teljesen elveszíti azt. 

Gáncs Péter püspök így fogalmazott az evangeélikus.hu-nak, amikor a hivatásgondozói nap eseményeit summázta:
„Reménység szerint élő hagyományt tudunk teremteni ebből az alkalomból, hiszen lelkészeinknek jár, hogy egyszer-egyszer önmagukkal, illetve a küldetésük forrásával is foglalkozhassanak, hogy így megerősítve térhessenek vissza a szolgálatba.”