Imahét a Krisztus-hívők egységéért: „A keresztényeknek át kell érezniük a közöttük lévő alapvető egységet és közösséget”
Budapest – 2012. január 15-én este 7 órakor tartották a Szent István Bazilikában az idei ökumenikus imahét országos nyitó istentiszteletét, amelyen a különböző egyházak vezetői szolgáltak. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna, forrás (igehirdetések): MTI
Az istentiszteleten a liturgiát Snell György, a Bazilika plébánosa kezdte, majd dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész, az ökumenikus tanács főtitkára mondta a bevezetőt.
Nyitó imádságot mondott Kocsis Fülöp görög katolikus megyéspüspök. A bűnvalló imádságot dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök mondta.
A következő olvasmányok hangoztak el: Hab 3,17–19 – Csernák István metodista szuperintendens; 1Kor 15,51–58 – Pataky Albert pünkösdi egyházelnök; Jn 12,23–26 – dr. Mészáros Kálmán, baptista egyházelnök; majd Jn 12,23–26 alapján dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, az MKPK elnökének szentbeszéde következett.
A keresztényeknek át kell érezniük a közöttük lévő alapvető egységet és közösséget – mondta Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke az ökumenikus imahét ünnepi nyitó istentiszteletén. A bíboros szentbeszédében kiemelte: a keresztényeknek keresniük kell Jézus üzenetének mélységeit, és keresniük kell, „hogyan tudják szeretetét egyénileg és közösségileg is tanúsítani a világnak”. Az MKPK elnöke úgy fogalmazott: „mai világunk kihívást jelent az Istenbe vetett hit számára. Tisztelettel tekintünk tehát minden vallási közösségre. (...) Ha nem is tudunk együtt imádkozni azokkal, akik más Istent tisztelnek, de ugyanazért a szándékért, a békéért, az igazságosságért, az igazságért, a szeretetért és a szabadságért mindannyian könyöröghetünk.” Erdő Péter szólt arról, hogy az idén emlékezik meg a katolikus egyház a II. vatikáni zsinat kezdetének 50. évfordulójáról. Ez a zsinat programként vallotta a keresztények egységének előmozdítását. „A misszióban, a Krisztusról való tanúságtételben szolidárisaknak kell lennünk egymással nekünk, keresztényeknek” – hangsúlyozta. Emlékeztetett arra, hogy az idei ökumenikus imahét mottója: „mindnyájan el fogunk változni”, s „ez a változás a feltámadott test dicsőségére, az üdvözültek állapotára utal”. Az örök üdvösség adja mindennapjainknak a távlatot már itt a Földön – tette hozzá. Felhívta a figyelmet: „ha Krisztus akaratát követjük életünkben és halálunkban, ez számunkra is áldás és termékenység forrása lesz”, mert „Jézus megváltói műve a mi feltámadásunk reménye is. (...) Az ő hasonlóságára kezdünk el átalakulni már itt a Földön, hozzá leszünk hasonlóak” – áll az MTI összefoglalójában.
Ezután 1Kor 15,51 alapján hirdette Isten igéjét Steinbach József dunántúli református püspök, a MEÖT elnöke. „Isten Jézusban legyőzte a halált, mindazt, ami miatt szenvedünk”, ezért a keresztények mindannyian „megváltott, megszabadított emberek”. A keresztényeknek ezt az evangéliumot hirdetniük kell – jegyezte meg. Utalt arra, hogy az emberek „az örök életet kapják a megváltással”. A test feltámadása azt jelenti, hogy az emberek „megőrzik személyazonosságukat”, ugyanakkor a testük elváltozik, „amikor teljessé lesz rajtunk a megváltás műve”. Isten új eget és új földet teremt a feltámadottak számára, ezzel „az örök élet nem valami megfoghatatlan lebegés” – fűzte hozzá. Hangsúlyozta: a földön a keresztények életének megváltozását is jelenti a megváltás. Ez azt jelenti, hogy „nem kell mindent most ebben az életben megtapasztalni, lehet önzetlenebbül (...) élni”. Ez a megváltozás akkor lehetséges, ha az örök élet hite, a Krisztus életéből fakadó újjászületés hite átjárja az életünket – állapította meg.
Majd az Apostoli hitvallás következett, amelyet Tarr Zoltán református zsinati tanácsos vezetett be, Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök pedig az egységért és a megváltozásért imádkozott.
A Miatyánkot Kalota József ortodox érseki vikárius mondta el a hívekkel. Az elköteleződés imádságát dr. Bóna Zoltán református lelkész, a MEÖT korábbi főtitkára mondta.
A Himnusz eléneklése után elbocsátó áldásokra került sor anglikán és ortodox főpásztorok részéről, majd a szolgálattevők kivonulásával ért véget az istentisztelet.
A szolgálattevők ezután szeretetvendégségen vettek részt.
Az imahét idején a különböző felekezetű gyülekezetek ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket, és imádkoznak a Krisztusban hívők egységéért az ország szinte minden településén és szerte a világban.
Az ez évi esemény bibliai mottója: „(...) mindnyájan el fogunk változni". Az ökumenikus imahét előkészítő anyagát ezúttal – a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács és az Egyházak Világtanácsa Hit és Egyházszervezet Bizottságának közös felkérésére – egy lengyelországi ökumenikus csoport dolgozta ki.
Az ökumenikus imahetet 1908 óta tartják meg, akkor az egyesült államokbeli Graymoorban az anglikán és a katolikus közösségek együttes programokat szerveztek.




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





