Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben

Interaktív kiállítás nyílik a reformáció hónapjában

Létrehozás: 2008. október 09., 21:22 Legutolsó módosítás: 2008. október 26., 08:12

Budapest - Az Október a reformáció hónapja programsorozathoz idén országos interaktív Biblia-kiállítás is tartozik. Forrás: MTI

A reformációra való emlékezés része ebben az évben a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) megalakulásának 65. évfordulója - mondta Bóna Zoltán, a MEÖT főtitkára.
A reformáció hónapjának programjai között szerepel ökumenikus missziós nap és a Művészetek Palotájában tartandó zenei fesztivál is.
A Bibliával a mindennapokban elnevezésű programsorozaton több városban bemutatandó interaktív kiállításon pódiumra emelik a Bibliát, köré pedig két oldalt az Isten útja az emberhez és az ember útja Istenhez elnevezésű tárlatokon festményeket, fotókat, grafikákat tekinthetnek meg az érdeklődők és belehallgathatnak bibliai tárgyú zeneművekbe - magyarázta a kiállítás szervezője, Bölcsföldi András. Elmondása szerint a kiállítás azt is bemutatja, hogyan terjedt el a Biblia az emberiség körében.
A MEÖT elnöke, D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök beszédében kiemelte: az ökumenikus intézmény "komoly missziós, evangelizációs munkát végez"; ennek egyik eredményeként értékelte, hogy kezdeményezésükre évente ortodox napokat tartanak. Mint mondta, ez hozzájárult ahhoz, hogy a magyarországi ortodox felekezetek közeledjenek egymáshoz.

« 2010. július »
július
HKSzeCsPSzoV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
Lelki táplálék
Napi ige

Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. (Zsolt 139,5)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Kihez fordulhatok?

Horváth-Hegyi Olivér

evangélikus lelkész, lelkigondozó

Levél írása

Szélrózsa 2010
Ha osztályozni kellene, hányasra értékelnéd az idei Szélrózsa-találkozót?





Szavazás 131
Könyvajánló

Görföl Jenő – Kovács László: Középkori templomok

Görföl Jenő – Kovács László: Középkori templomok

Bővebben...

Filmajánló

A Tízparancsolat

A Tízparancsolat

Bővebben...

Filmtár

Istentiszteletek közvetítése a Duna Televízióban

Istentiszteletek közvetítése a Duna Televízióban

Bővebben...

Hangtár

Missziói Központ

Menteni bármi áron

2009. 10. 09. | Hulej Enikő interjúja
"Nem törődöm azzal, h. nyilas volt, kommunista, zsidó vagy magyar; aki bajban van, azt menteni kell." - Sztehlo Gábor életéről, szolgálatáról születésének 100. évfordulója alkalmából beszélgettünk Keveházi László egyháztörténésszel. Kiket és hogyan mentett, s vajon ma az egyház mit tanulhat tőle?

Meghallgatom!

A Missziói Központ anyagai

Magyar Rádió

2009. június 29. - Erős vár a mi Istenünk

A Magyar Rádió anyagai

Képtár

2010_07_13 012.jpg

2010_07_13 012.jpg