Iskola-cserebere Szarvason – Püspöki közbenjárás kellett a megegyezéshez
Szarvas – Szokatlan pillanatnak lehettek tanúi mindazok, akik követték 2012. január 14-én szombaton délután az egyik helyi televíziós csatornán keresztül a szarvasi képviselő-testület rendkívüli ülését. A pulpituson ugyanis Babák Mihály polgármester mellett Gáncs Péter evangélikus püspök foglalt helyet. Az apropót az adta, hogy sürgős megegyezésre volt szükség a Szarvas-Újtemplomi Evangélikus Egyházközség és a város képviselő-testülete között, ami az egész városban egyfajta iskola-csereberét indít majd el. Forrás: beol.hu / l.j. alapján szöveg: evangelikus.hu
A szarvasi önkormányzat 600 millió forintot kapott a magyar államtól, amelyet a Vajda Péter Intézmény Szakképző Iskolájának átadásáért fizettek. Az épület egykor egyházi tulajdon volt, amelyet az állam most visszaad a Magyarországi Evangélikus Egyháznak, a városnak pedig a funkcióváltáshoz – azaz egy hasonló, iskolai szerepkör betöltésére alkalmas ingatlan felépítéséhez vagy átépítéséhez – 600 millió forint összegű kártalanítást fizettek ki.
Az épület kiürítése azonban szarvasi iskolák költözésének egész sorát vonja maga után, a sor végén pedig marad a Fő téri általános iskola, amelynek elhelyezésére az egykori Petőfi-iskolát szemelték ki. Igen ám, de ebben a város mellett 22 százalékos tulajdonrésze van az újtemplomi egyházközségnek is. A város ezért ingatlancserét javasolt az egyházközségnek: a 22 százalékos tulajdonjogért cserébe átadnák a vásártéri óvodát, amelyet évtizedek óta egyébként is az egyházközség üzemeltet. Megegyezés nehezen született az ügyben, ezért kérték a püspök közbenjárását.
Végül 2011. január 14-én Gáncs Péter püspök vezetésével egyházközségi közgyűlést tartottak az újtemplomiak. Az eredményt Gáncs Péter ismertette a televízión keresztül a város nyilvánosságával: a 44 tagú közgyűlésből 30-an igennel voksoltak a tulajdoncserére. Azt kérték a várostól, hogy átadás előtt a vásártéri óvodát újítsák fel, cseréljék ki a nyílászárókat.
A püspök bejelentette azt is, hogy az egyházközségi közgyűlés döntése alapján a jelenlegi szakmunkásképző épületét (amelyet a város a 600 milliós kártalanítás fejében átadott az államnak, az állam pedig átadta az evangélikus egyháznak) jövő nyártól a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola használhatja.
Az ingatlancseréről szóló dokumentumot a város nyilvánossága előtt Babák Mihály polgármester, Gáncs Péter püspök, Laczi Roland, az újtemplomi egyházközség igazgató lelkésze és Molnár Pál, az egyházközség felügyelője látta el kézjegyével.
Az, hogy a kérdés ily módon megoldódott, egyben azt is jelenti, hogy az önkormányzatnak nem kell új iskolát építenie a Fő téri intézmény részére. Megegyezés híján ugyanis ez lett volna a másik megoldás. A kártalanításként kapott 600 milliót így nem iskolaépítésre, hanem a Petőfi-iskola felújításra fordíthatják. 2013. július 13-ig kell rendeződnie az iskola-csereberének.




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





