Ittzés János nyugalmazott püspök a szeretet himnuszáról beszélt – Országunk vezetői imádsággal kezdték a hetet
Budapest – Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár reggeli imádságon vett részt 2011. november 7-én a német ajkú református gyülekezet templomában. Az elmélkedést Ittzés János nyugalmazott evangélikus püspök vezette – tudta meg az evangelikus.hu. Forrás: kormany.hu, fotó: dr. Ormóshegyi Zoltán
A püspök a szeretet himnuszát (1Kor 13) olvasta fel, és elmondta: a szeretethimnusz Krisztus-himnusz. Krisztusi jellemvonásokat rajzol meg az apostol. A Szentlélek himnusza, vagy ahogyan Luther Márton mondta: „Szegény Lélek nem tud mást tenni, csak Krisztust hirdetni.”
Ittzés János hozzátette: A Szentlélek egyik gyümölcse a szeretet. A Szentlélek munkálja ki bennünk a szeretetet. Végül ez a himnusz a reménységnek a himnusza.
„Nagy szükségünk van erre az élő reménységre, különösen is országunk vezetőinek, akiknek most számos nehézséggel, kísértéssel kell megküzdeniük – mondta. – Ilyenkor könnyen elcsüggedünk, de tekintsünk Krisztusra, hívjuk őt segítségül imádságban, éneklésben. Ahogyan Luther Márton mondta: »Énekeljetek, testvéreim, hadd fusson az ördög!«”
Ittzés János ezután Isten áldását, erejét, Szentlelkét, bölcsességét kérte országunk vezetőire. Ezek után következett a közös könyörgés, éneklés, és áldással ért véget az alkalom.




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





