Karácsonyi hangulatban telt az Országos Iroda évzáró istentisztelete
Budapest – 2011. december 21-én karácsonyi ünnepséget és istentiszteletet tartottak a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájában. Az alkalmon Szemerei János püspök hirdette Isten Igéjét. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Először Kákay István irodaigazgató köszöntötte a dolgozókat és a kerületi irodák munkatársait, valamint a megjelent püspököket, Gáncs Péter elnök-püspököt, Szemerei János püspököt és D. Szebik Imre nyugalmazott püspököt.
Ezután közös éneklés következett, majd Adámi Mária püspöki asszisztens olvasta fel Túrmezei Erzsébet egyik versét. Szemerei János prédikációja után Kákay István irodaigazgató vezetésével a munkatársak kórusa és a gyülekezet tagjai ifjúsági énekeket énekeltek.
Szemerei János püspök búcsúzott a nyugdíjba vonuló Bedecs Mártától, aki a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület győri hivatalának irodavezetője volt.
Az alkalom kötetlen beszélgetéssel és szeretetvendégséggel zárult.
A képeken a szépen feldíszített karácsonyfán, a gyönyörű adventi koszorú túl látható az a kis betlehem is, amelynek bábjait minden evangélikus óvoda megkapott.




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





