Közgyűlést tartottak a Veszprémi Evangélikus Egyházmegyében
Pápa – A pápai evangélikus gyülekezeti teremben tartotta meg őszi közgyűlését a 26 egyházközséget magában foglaló Veszprémi Evangélikus Egyházmegye 2011. november 19-én – írta a naplo-online.hu. Szöveg: evangelikus.hu
Az esemény közös áhítattal vette kezdetét Polgárdi Sándor esperes vezetésével, aki ezt követően beszámolt az elmúlt időszak főbb egyházi történéseiről, többek között az egyházkerületi közgyűlésen elhangzottakról, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinata munkájáról, valamint az Evangélikus Élet elnevezésű országos hetilapról.
A szombati közgyűlésen részt vett dr. Birkás Antal, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium munkatársa is. Az Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság főreferense bemutatta az egybegyűlteknek Reformáció, államhatalom, politika című könyvét, majd pedig beszélt az új egyházi törvényről.
A kötet Luther és Kálvin állammal, illetve politikával kapcsolatos nézeteit tartalmazza, miközben kitér azok különböző szempontok alapján történő összehasonlítására is. A könyv egyik alaptézise, hogy a teológia, a vallás elválaszthatatlan a közélettől és a politikától.
Kapcsolódó Lapszemle anyag:
http://www.evangelikus.hu/lapszemle/evangelikusok-oszi-koezgyulese/




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





