Közlemény: Gáncs Péter püspök fogadta Palkovics Imrét, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnökét

Létrehozás: 2011. november 18., 19:18 Legutolsó módosítás: 2011. november 18., 19:19

Gáncs Péter püspök 2011. november 17-én hivatalában fogadta Palkovics Imrét, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnökét, aki tájékoztatást adott az új Munka Törvénykönyv tervezetéről. Forrás: Déli Egyházkerület

Palkovics Imre véleménye szerint az új Munka Törvénykönyv a jelenleginél is nehezebb helyzetbe hozza a magyarországi munkavállalókat, és korlátozza a szakszervezetek érdekképviseleti munkáját. Ez annak ellenére fennáll, hogy az utóbbi hetek szakmai egyeztetései során sikerült több ponton a tervezetet módosítani a munkavállalók érdekei mentén. 

Gáncs Péter kiemelte a tisztességes foglalkoztatás alapvető szabályainak védelmét, a munkavállalók szociális érdekeinek védelmét. Hangsúlyozta, hogy az egyház számára is fontos érték és egyben feladat a korlátozott érdekérvényesítő képességgel bíró munkavállalók iránti szolidaritás. Továbbá szükségesnek tartotta, hogy a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsban – amelynek munkájában az egyházak is részt vesznek – bizottsági szinten folytatódjon az érdemi és szakmai egyeztetés a munkavállaló és munkaadói oldal között.  

Mindkét tárgyaló fél fontosnak tartotta a sokszor kiszolgáltatott helyzetben lévő munkavállalók védelmét a nehéz gazdasági körülmények között is.   

A megbeszélésen részt vett dr. Joób Máté lelkész, aki a Magyarországi Evangélikus Egyházat képviseli a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsban.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Kihez fordulhatok?

Heinemann Ildikó

evangélikus lelkész, pasztorálpszichológiai lelkigondozó

Levél írása

Egyházi iskola
Ön nyomon követi az egyházak iskolaátvételekkel kapcsolatos híreit?


Szavazás 12