Luther-konferencia: „Az élő és ható ige elevenségével és aktualitásával szólítanak meg a reformátor Krisztusra irányító gondolatai”
Révfülöp – Idén már ötödik alkalommal találkoztak Révfülöpön lelkészek és nem lelkészek, akik a lutheri evangélikus teológia sajátos ízével, ma is meglepően eleven, friss levegőjével szeretnek töltekezni. A konferencia most is a Magyarországi Luther Szövetség és az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ szervezésében zajlott. Az érdeklődők az előző évekhez hasonlóan most is megtöltötték az előadótermet. A népes létszám ellenére családias hangulatban tölthettük el az időt, hiszen Isó Dorottya, a konferencia háziasszonya, valamint ifj. dr. Hafenscher Károly, az oktatási központ igazgatója sokat tettek azért, hogy most is otthon érezhessük magunkat. Szöveg és fotó: Kovács László, fotó: ifj. Hafenscher Károly, hangfájl: Garai András, www.garainyh.hu (Forrás: Hangzó örömhírtár)
A szűk egynapos együttlét talán a korábbiaknál is gazdagabb lelki-szellemi táplálékot kínált. Gondolkodásmód, ige fölötti elmélyedés, igehirdetés, tanítás, istentisztelet – a lutheri, biblikusan evangélikus látásmód olyan kristályosodási pontjai, amelyek köré szakavatott értelemmel és a személyes érintettség melegével építették föl az előadók mindazt, amit épülésünkre hoztak.
Előadóink voltak időrendi sorrendben: Ittzés János, dr. Fabiny Tibor, Weltler Sándor, Isó Dorottya, Véghelyi Antal, ifj. dr. Hafenscher Károly. Az előadásokat hallgatva átélhettük, hogy dr. Luther Márton teológiájával foglalkozva nem régi, múltban ragadt egyházi tanereklyéket porolunk le, hanem az élő és ható ige elevenségével és aktualitásával szólítanak meg minket is a reformátor részleteket is komolyan vevő, de mindig a lényegre, a legfontosabbra: Krisztusra és az ő munkájára irányító gondolatai. Emberi teljesítményeket hajszoló és túlhangsúlyozó jelenünkben különösen is vigasztaló és gyógyító erővel felemelő arra figyelni és abban elmélyedni, amit Isten tett és tesz értünk Krisztusban, Krisztus által.
A konferenciáról olyan sok értékes gondolatot, impulzust vittünk magunkkal haza, hogy bőven lesz mit fölidéznünk, lesz miben jobban elmélyednünk egy éven át. Reméljük, hogy jövőre ott lehetünk a hatodik Luther-konferencián, és folytathatjuk az értelem- és lélektágító együttlétet.
2012-ben ezek voltak a 10 előadás témái
(az előadások a címekre kattintva meghallgathatóak):
Ittzés János: Mit jelent lutheri módon gondolkodni a 21. századi magyar valóságban?
Dr. Fabiny Tibor: Az 51. zsoltár lutheri magyarázata
Weltler Sándor: Zsolozsmáskönyv – imádkozzunk együtt Lutherrel!
Dr. Hafenscher Károly liturgus: Vespera
Weltler Sándor liturgus: Laudes
Isó Dorottya: A pedagógus Luther
Véghelyi Antal: A prédikáló Luther
Dr. Hafenscher Károly: Egy elfeledett könyv – Vajta Vilmos: Az istentisztelet teológiája Luthernél
Véghelyi Antal liturgus: Matutinum
Ittzés János: Záró istentisztelet úrvacsorával Mt 19,27-30 alapján




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





