Magyarországi ősbemutató: Karácsonyi koncertet tartottak a dunaújvárosi evanéglikus templomban
Dunaújváros – A város kórusainak és muzsikusainak együttműködése nyomán rendezte meg nagyszabású, magyarországi ősbemutatóval összekötött karácsonyi hangversenyét 2011. december 17-én a Dunaújvárosi Vegyeskar az evangélikus templomban. Forrás: dunaujvaros.com
A Dunaújvárosi Vegyeskar karnagya, Horváth Péter a dunaujvaros.comnak elmondta, hogy az adventi és karácsony jegyében tartott hangverseny a város kórusainak, muzsikusainak közreműködésével valósult meg. Először a Sándor Frigyes Zeneiskola és a Dunaújvárosi Vegyeskar közös adventi koncertet adott, a műsor első részében a zeneiskola növendékei, együttesei, valamint művésztanárai léptek fel, a második részben egy meglepetéssel készültek a közreműködők.
„Varázslatos, lélekemelő, ünnepi szerzemény bemutatójára készültünk az adventi hangverseny második felében, ekkor ugyanis Karl Jenkins angol szerző Stella natalis című, tizenkét tételes, csodálatos és nagyon izgalmas kompozíciója csendült fel a templomban – mégpedig magyarországi ősbemutatóként! A darab tematikusan a karácsony ünnepkörét járja körül – de a hagyományosnál jóval tágabb értelmezésben.”
A Stella natalis Horváth Péter szerint nagyon bonyolult, nehéz, ugyanakkor gyönyörűséges darab, amely jelentős kihívás minden közreműködőnek, és reménység szerint hatalmas élmény volt minden érdeklődő vendégnek.
A koncert második felében közreműködött a Móricz Zsigmond Általános Iskola Kiskórusa (vezetőjük Pásti Tímea), valamint a Dunaújvárosi Főiskola Nőikara (Könyves Ágnes), de szerepet vállaltak a Viadana Kamarakórus férfitagjai is Kurucz Gergely irányításával. A hangszeres muzsikusok körében közreműködött Sándor Frigyes Zeneiskola Kamarazenekara (koncertmester White Julianna), bekapcsolódtak a győri „ütősműhelyből" érkező ütősök, valamint Mazalin Wanda zongorán, orgonán és cselesztán, Komlóssy Gábor trombitán és pikkolótrombitán, míg Óhegyi Filoretti a szopránszólót énekelte.




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





