Mely igen jó, mely igen szép… – Népdalversenyt rendeztek Kemenesmagasiban – Frissítve képekkel!

A versenyt Sebestyén Zoltán, a gyülekezet felügyelője nyitotta meg, aki megemlékezett lelkészük sokoldalú szellemi és lelki hagyatékáról, amelyet a gyülekezet szívesen ápol, és szeretne minél szélesebb körben ismertté tenni. Egy-egy szál virággal köszöntötte Kovácsné Tóth Mártát, a gyülekezet jelenlegi lelkészét, Kovács Imre özvegyét, valamint családját. Majd imádsággal vette kezdetét a verseny, amelyre 19 résztvevő nevezett alsósoktól a nyolcadikosokig. Egymás után hangzottak el a szebbnél szebb népdalok és népdalzsoltárok. A versenyzők rövid bemutatkozás után maguk kezdték el választott énekeiket. Amint az egy versenyen lenni szokott, volt a résztvevők között rutinos előadó, de többen olyanok is, akik talán először léptek fel nagyobb közönség előtt, mégis a legkisebbektől a nyolcadikos fiúig mindenki bátran mutatta meg tudását, a gyülekezet pedig lelkes tapssal ünnepelte az éneklőket.

Amíg a zsűri meghozta döntését a répcelaki gyülekezet felügyelője, Gömböcz Róbert vezetésével, az Ümmögő Néptáncegyüttes szórakoztatta a gyülekezetet, megmutatva, hogy a gyülekezeti terem padozata mennyire alkalmas hely a táncra is.

Minden résztvevő kapott oklevelet arany, ezüst vagy bronz fokozatról. Az arany fokozatot elnyert versenyzők közül az öt legjobbat a zsűri Kovács Imre-emlékdíjjal tüntette ki.

A díjkiosztás után a Kemenesmagasi Népdalkör és Citerazenekar játékában gyönyörködhettek a résztvevők, sőt maguk is együtt énekelhették az együttessel Kovács Imre kedvenc zsoltárát, a 139. zsoltárt, majd annak dallamát, az Elmegyek, elmegyek… kezdetű népdalt.

A teljes délelőttöt betöltő program után finom ebéddel látta vendégül a gyülekezet a versenyzőket és kísérőiket.

Végül pedig a család, a szervezők és résztvevők közül néhányan virágot helyeztek el Kovács Imre sírján a vönöcki temetőben.

E sorok írója megrendülten ad hálát Istennek azért, hogy újra felismerhettük, hogy ő mindig teremt számunkra újabb és újabb formákat és lehetőségeket arra, hogy vele és egymással közösségben legyünk.