Mentő-akció: Az első rohamkocsit még az idén adományozza egyházunk az Országos Mentőszolgálatnak
Budapest – Mint arról kedves testvéreink több nyilvános fórumon is olvashattak már, országos presbitériumunk 2011. április 28-án úgy határozott, hogy egyházunk egyéni módon járul hozzá az államadósági teher csökkentéséhez: a hívek adományaiból, valamint saját forrásainkból két mentőautót – úgynevezett rohamkocsit – vásárolunk az Országos Mentőszolgálat részére, egyet-egyet 2011-ben, illetve 2012-ben. Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Kákay István
Testvéreinkben joggal merül fel a kérdés, hogy a mentőautó vásárlása milyen kapcsolatban lehet az államadósággal. Egyházunk számos egyén és közösség kezdeményezéséhez csatlakozott, amikor egy olyan állami feladat elvégzésében igyekszik terheket átvállalni, amely elsőrendű közösségi érdek is.
A mentés szolgálata közös ügyünk. Ennek egyik legnagyobb és legelkötelezettebb szervezete az Országos Mentőszolgálat. Hatékony működésükhöz komoly szakmai és anyagi háttér szükséges. Egyházunk országos presbitériuma így jutott arra a döntésre, hogy az igen nehéz helyzetben lévő, állami finanszírozásból működő mentőszolgálat támogatására kéri testvéreink segítségét.
Az Országos Mentőszolgálat vezetőivel hétfőn, július 18-án tárgyaltunk, Csorba Gábor osztályvezető kollégámmal tájékoztatva őket egyházunk szándékáról. Tárgyalópartnereink megköszönték nagyvonalú felajánlásunkat, egyben biztosítottak bennünket arról, hogy adományunkat arra használják majd, amire szánjuk. Feladataik ellátásához minden segítségre nagy szükségük van, hiszen hatalmas gépjárműállományuk folyamatos megújítását a rendelkezésükre álló keretből nem tudják fedezni.
Az idén adományozni tervezett rohamkocsit – egy éppen lezajlott beszerzésükhöz igazítva – ugyanattól a gyártótól fogjuk megrendelni, amely a többi rohamkocsit is szállítja. Ezzel nemcsak a gépjárművek, hanem a felszerelés tekintetében is érvényesíteni tudjuk az egységesség („flottakedvezmény”) valamennyi előnyét.
Az általunk vásárolt gépkocsin felirat hirdeti majd, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház adománya.
Abban a reményben, hogy testvéreink jó szívvel adakoznak erre a nemes célra, szólítjuk meg újra híveinket a további adományozásra, hiszen egy szabályos rohamkocsi egészségügyi kiegészítők, életmentő eszközök, gyógyszerek nélkül is körülbelül huszonötmillió forintba kerül.
Kívánom, hogy olvasóinknak ne legyen rá szükségük sosem. Egészséges, jó szívvel szánják adományaikat az „evangélikus mentőautó” megvásárlására, segítve társadalmunk rászoruló tagjait az életért vívott, sokszor csak néhány percen múló küzdelemben.
A gyűjtés az 11707024-20478070 számlaszámú, az OTP Banknál vezetett számlán folyik, ahová az adományokat „Mentőautó” jelzéssel várják. (A gyűjtésről folyamatos tájékoztatást találnak a www.evangelikus.hu internetes címen, egyházunk honlapján, időről időre pedig hetilapunkban, az Evangélikus Életben.)
Honlapunk kapcsolódó anyagai itt olvashatóak:




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





