Milyen szép és milyen nehéz párkapcsolatban élni! – Dr. Jutta Hausmann a Vajdaságba látogatott
Csóka – Nagykikinda – Már harmadik éve, hogy minden ősszel a Vajdaságba látogat dr. Hausmann Jutta evangélikus lelkésznő, aki a Budapesti Evangélikus Egyetem professzora és a Doktorképzési Iskola vezetője. Ebben az október első hétvégéjét töltötte itt és tartott előadásokat. Pénteken délután Csókán a Szentíráson keresztül mutatta be, hogy „nem jó az embernek egyedül lenni.” Előadásában kitért a nő és férfi szerepére, egyenlő voltára, ami a teremtésből következik. Igen élénk beszélgetés alakult ki az előadását követően. Szöveg: Boros Gy. Ottilia
Szombaton egész napos biblianapot tartott Nagykikindán. Itt több mint ötven ember várta és hallgatta végig az előadásokat.
Dr. Jutta Hausmann a helyi plébános meleg hangú köszöntése után kezdte meg előadását, ami két részből állt. Az első részben az Ószövetségben szereplő párkapcsolatok közül párat elemezve, ősatyáink és ősanyáink életén keresztül igyekezett az előadó bemutatni, hogy már a krisztusi kor előtt sem volt olyan egyszerű a házasság. Gyakran megjelentek, részben az akkori kor törvény engedte lehetőségek miatt, a szerelmi háromszögek, sőt a többnejűség sem volt ritka. Több ismert példa is alátámasztja ezt a dolgot közismert bibliai személy életével. Ilyen Ábrahám-Sára és Hágár története, Jákob-Lea és Ráhel, David-Betsabe és Uriás.
A második előadás rámutatott arra a tényre, hogy bizony gyakoriak voltak az érdekházasságok az ószövetségi emberek életében is. Szerelem és érdek gyakran találkozott, de nem tudunk egyetlen érdektől mentes, ideális párkapcsolatot sem találni. Olyat, ami mértékadó, példaként korunk embere elé állítható lenne. Ehhez talán legközelebb Rúth és Boáz története állhatna, de ott is megjelenik az érdek.
A felsorolt és kielemzett példákon keresztül két dolgot is levonhattak a résztvevői e találkozónak: már akkor sem volt könnyű jó párkapcsolatban élni és a kérdés még ma is korszerű. Ugyanakkor rávilágított Jutta professzorasszony arra a tényre, hogy Isten nem az embert ítéli el, kiválasztottai élete is bizonyítja ezt, ám az ember cselekedeteit komolyan bünteti.
Az előadásokat közös ebéd követte, majd a résztvevők kimentek a kikindai vasúti temetőbe és a meghurcolt, elüldözött, a II. világháború kegyetlenségeinek áldozatul esett németek emlékműve előtt Szemerédi Pál atya és Hausmann Jutta lelkésznő vezetésével, imával emlékeztek meg az elhunytakról.
Friedrich Schorlemmer által írt ima szavaival emlékezett a lelkésznő és egyben megfogalmazta az örök érvényű mondatot is: „A béke embere szeretnék lenni…” Gyertyát gyújtva, a kegyelet virágát letéve kérték Istent, hogy tudjunk emberek maradni mindig és minden helyzetben. A nap szentmisével zárult. A biblianapon részt vettek Bácska és Bánát községeiből megjelent hívek és a KÉSZ budatétényi csoportjának képviselői is.
Ezek után a magyarcsernyei plébános elvitte Hausmann lelkésznőt Németcsernyére és megtekintette az ottani katolikus templomot, amit a németek hagytak maguk után, miután kénytelenek voltak otthonaikat elhagyni a szerb hatóságok üldöztetése miatt. Siralmas látvány volt a műemléknek épület és a benne rejlő szobrok látványa. Segítségért kiáltott minden tégla és szobor, de az enyészetnek van minden kitéve. És ez csak egy a sok közül…
Nagyon hisszük, hogy a professzorasszony ezután is ellátogat hozzánk és el tudjuk majd mondani: ha október, akkor dr. Hausmann Jutta a Vajdaságban!
A programot megvalósítását a vajdasági KÉK szervezete és a budapesti Bethlen Gábor Alap támogatta.




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





