Mindannyian jóllaktunk! – Misszió Kenyában – Külmissziói nap a Fasorban
Budapest – Az Evangélikus Külmissziói Egyesület és a Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség közös szervezésében 2011. szeptember 24-én külmissziói napot tartottak a Fasorban. Az evangelikus.hu is ott járt. Szöveg és fotó: Kiss Tamás
A fasori gyülekezeti terem adott otthont az EKME külmissziói napjának, ahol a gyülekezet lelkészének, Aradi Györgynek áhítatát követően a Mission EineWelt misszionáriusa, Manfred Kurth előadását hallhathatták meg az érdeklődők.
A bajor lelkész, aki családjával hét évet töltött Kenyában, előadásában bemutatta azt a sokszínű munkát, amit misszionáriusként vidéki szórványban végeztek. Érdekes élményeket mesélt, egyszer például, amikor betegség miatt nem tudta megtartani az istentiszteletet és nem tudta értesíteni a gyülekezetet erről, az elöljárók megtartották helyette az alkalmat. Egy másik történet szerint az egyházi alkalmakkor szokás az együtt főzés, innen ered a szokás, hogy ha megkérdezik egymástól, milyen volt az ünnep, arra a válasz, hogy „Mindannyian jóllaktunk!”
Az interkulturális trénerként dolgozó lelkész az előadás második felében szemléletes példákon keresztül mutatta be azokat a fogalmakat, amik meghatározzák a munkáját. Ezekből szemezgettünk az alábbiakban:
Kultúra: Olyan mint a hagyma. A kívülről látható felszín sokat elárul a kultúráról, de a szerkezet, a mélyebb rétegek kívülről nem láthatóak.
Kulturális szemüveg: Mindenki a saját szemüvegén keresztül látja a körülötte zajló életet, így sokszor előfordul, hogy ugyanazt a dolgot egészen másként látjuk és értelmezzük. Miért halt meg Jézus a kereszten? Németországban természetes, hogy minden fiatal tudja és mondja a választ. Kenyában ugyanerre a kérdésre nem érkezett válasz, mikor másodszor is feltette a kérdést, csak kuncogás volt a válasz. Erre az európai lelkész dühbe gurult, azt gondolva, hogy őt nevetik ki.
A valódi helyzet azonban az, hogy Afrikában csak a pontosan megválaszolható kérdésekre válaszolnak a diákok, a kreativitást, önálló gondolkodást igénylő kérdések zavarba ejtik őket, és zavarukban mosolyognak.
Ha az ilyen kulturális különbségeket nem ismerjük, vagyis nem tudjuk levenni kulturális szemüvegünket nem működhet a kommunikációnk. Ennek értelmében elmondható, hogy a kulturális szemüvegek csak az adott kultúrában működnek.
Kulturális hátizsák: Mindannyian magunkkal hordunk egy hátizsákot, amiben mindennek meg van a helye. Ezek olyan szabály-rendszerek, amelyek szerint számítunk a körülöttünk lévő világ reakcióira. Egy új kultúrában tisztában kell lenni azzal, hogy az élet nem ezek szerint a szabályok szerint zajlik. Meg kell tanulnunk, hogy másokkal akkor érthetjük meg magunkat, ha megértjük, hogy ők milyen szabályrendszerek szerint élnek.
A hosszúra nyúló előadást szuahéli nyelvű ének tanulás tette színesebbé, ami után a fasori asszonyok vendégszeretetének jeleként, szendvicsekkel és forró teával „lakattak jól bennünket is” a házigazdák.
A frissítő szünet után Bence Zsófi tartott látványos, fotókkal illusztrált előadást a jelenlévőknek, a Kenyában gyógytornászként eltöltött féléves önkéntes munkájáról.
A némi csúszást elszenvedő program következő pontjaként, a szarvasi származású evangélikus festő, Ruzicskay György műveiből rendezett kiállítást nyitotta meg Tasnádi Attila művészetkritikus. A megnyitón Borsos Kata hegedűművész előadásában Bach g-moll szóló szonátájának Adagio tételét hallhatták a megjelentek.
Az ünnepi alkalom végén az EKME társelnöke adott rövid tájékoztatót az egyesület munkájáról, majd Aradi György záróimádsága bocsátotta útjára a hallgatóságot.
A Külmissziói Napon befolyt adományokat az Ökumenikus Segélyszervezet „Éhínség Afrika szarván”-elnevezésű adománygyűjtésének támogatására ajánlotta fel az egyesület. Az adománygyűjtésről bővebben tájékozódhatnak olvasóink a segelyszervezet.hu oldalon.




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





