Nyíregyházán volt az Aliansz Magyar Evangéliumi Szövetség 2012. évi imahetének országos megnyitó istentisztelete

Létrehozás: 2012. január 03., 20:55 Legutolsó módosítás: 2012. január 12., 18:50

Nyíregyháza – A 2012. esztendő első munkanapjának estéjén meglátogatták az Aliansz vezető tisztségviselői a nyíregyházi protestáns közösséget, és a MET, azaz a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség „teltházas” templomában, ünnepélyes istentisztelet keretében megtartották az idei imanyolcad országos megnyitóját, amelynek főtémája: „Átformál az Úr Jézus Krisztus!” Szöveg és hangfájl: Garai András www.garainyh.hu. Fotó: Jónás Miklós

A házigazda gyülekezet lelkipásztora, Jónás Miklós köszöntötte a jelen lévő, minden nyíregyházi protestáns felekezetből összegyűlt sokaságot és a szövetség országos vezetőit, akik az alábbi sorrendben szolgáltak a kétórás megnyitó istentiszteleten (melynek teljes hanganyaga a két igehirdető nevére kattintva, két részletben érhető el).

Iklódy László (a MET alelnöke) köszöntője után Andrew Morgan kapitány, az Üdvhadsereg magyarországi vezetője mondott imát, majd D. Szabó Dániel, az aliansz elnöke tartotta meg ünnepélyes megnyitó beszédét. Az énekkar szolgálata után dr. Mészáros Kálmán alelnök (a baptista egyház elnöke) igehirdetése következett. A programban hétfőre kijelölt ige (1Pt 2,3–5.9.21–25) alapján szólt a szenvedő Úrról, aki átformál minket is.

„Hű Jézusom kezébe teszem kezem le én!” – zengte a gyülekezet válaszul, majd Szeverényi János alelnök (az evangélikus egyház országos missziói lelkésze) szenvedélyes hangon szólt az egybegyűltekhez a második napra kijelölt ószövetségi igék (Ézs 53,4–6) alapján szintén a szenvedő Úrról, aki átformál minket is.

Szuhánszky T. Gábor, a szövetség főtitkára (metodista lelkipásztor) közös hálaadó, bűnbánó és kérő imádságra hívta az imanyolcad résztvevőit. A megszólalók elmondott könyörgéseire, dicsőítő szavaira hangos ámennel felelt az ökumenikus gyülekezet. Záró imádságot és áldást Pataki Albert alelnök (a pünkösdi egyház elnöke) mondott, végül a gyülekezet énekszóval is megvallotta: „Ó, mily hű barátunk Jézus!”

Az aliansz honlapja: http://www.aliansz.hu/fooldal

Aliansz imahétprogram Nyíregyházán: http://www.garainyh.hu/cikk/mynews.inc.php?a=a&mnid=510&page

Az imahét egyes napjainak képtára itt tekinthető meg:

http://filadelfia.lutheran.hu/kepek/12aliansz/12aliansz.htm

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Kihez fordulhatok?

Görög Zoltán

evangélikus lelkész, szociális munkás

Levél írása

Egyházi iskola
Ön nyomon követi az egyházak iskolaátvételekkel kapcsolatos híreit?


Szavazás 14