Oktatási konferencia: a stratégia továbbfejlesztéséről gondolkodtak – Beszámoló a második napról – Képekkel!
Révfülöp – Az evangélikus nevelési és oktatási intézmények vezetőinek, iskolalelkészeinek rendezett konferencia második napját, 2011. november 29-én, dr. Fabiny Tamás püspök (Északi Evangélikus Egyházkerület) nyitotta meg Duplacsavar: A képmutatók kép-mutatása című áhítatával (Mt 22, 19-20). Majd gondolatébresztőként Az Élő kövek egyháza – Az evangélikus megújulás stratégiájáról tartott előadást a résztvevőknek. Szöveg: Valentínyi Erika, fotó: Jancsó Kálmánné Hanna
A nevelési-oktatási intézményektől beérkezett információk alapján történt adatismertetés után (Evangélikus óvodák – Hesz Erzsébet óvodai szakreferens, Evangélikus általános iskolák – Üreginé Halász Gabriella általános iskolai szakreferens, Evangélikus középiskolák – Medgyes Sándorné középiskolai szakreferens) csoportmunka következett. Iskolalelkészeink vezetésével az intézményvezetők a két előadás alapján közösen gondolkodtak a stratégia továbbfejlesztéséről, javaslataikkal, ötleteikkel egészítették ki azt, majd a csoportok „szóvivői” meg is osztották ezeket a gondolataikat a jelenlevőkkel.
A záró istentiszteletet Szemerei János püspök (Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület) tartotta. Igehirdetésében a két nap lelki témájaként szolgáló ige (Mt 22,21-22 – A képmás Te magad vagy) alapján kapott mindenki útravalót.




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





