Ökumenikus imát mondanak vasárnap Pannonhalmán – A vesperáson részt vesz egyházunk képviseletében dr. Fabiny Tamás püspök

Létrehozás: 2011. július 17., 15:36 Legutolsó módosítás: 2011. július 17., 15:43

Győr – Hivatalos bejelentés szerint vasárnap este hét órakor helyezik el a Pannonhalmi Főapátság altemplomában Habsburg Ottó szívurnáját. A vasárnapi vesperáson részt vesz a főapát, Várszegi Asztrik mellett Fabiny Tamás evangélikus püspök, Bölcskei Gusztáv debreceni református püspök, valamint Markovics Zsolt szegedi rabbi is. Forrás: MTI, összefoglaló: evangelikus.hu

 
 
Ökumenikus imát mondanak vasárnap Pannonhalmán – A vesperáson részt vesz egyházunk képviseletében dr. Fabiny Tamás püspök

Hortobágyi Cirill perjel áll a Pannonhalmi Bencés Főapátság bazilikájának altemplomában, ahol 2011. július 17-én örök nyugalomra helyezik Habsburg Ottó, az utolsó magyar király és osztrák császár legidősebb fiának szívurnáját. MTI Fotó: Matusz Károly

A főapátság tájékoztatása szerint Habsburg Ottó szívét a testtől külön, latin nyelvű vesperás keretében, ökumenikus áldással helyezik el az altemplomban. Habsburg Ottó honlapján az olvasható: e szertartást megelőzően, délután három órakor Budapesten, a Szent István-bazilikában gyászmisét tartanak. A mise főcelebránsa Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek lesz. Részvételét ígérte Schmitt Pál államfő is.

Miért Pannonhalma?

Az utolsó magyar király, IV. Károly (I. Károly osztrák császár) legidősebb fiát 98 éves korában, július 4-én érte a halál németországi lakhelyén, Pöckingben. A Habsburg-titkárság aznap az MTI-vel azt közölte: Habsburg Ottó földi maradványait július 16-án Bécsben, a Kapucinusok templomában, míg a szívurnát az elhunyt kérésére Pannonhalmán helyezik örök nyugalomra, szűk családi körben.
A Habsburg család kérésének megfelelően a szertartás sajtónyilvános lesz, de akkreditációhoz kötött. 

A Habsburg-titkárság korábban azzal a két szemponttal indokolta a temetésre vonatkozó döntést: a szívurna elhelyezése hagyomány a Habsburg családban, illetve Pannonhalma igen közel állt az elhunyt szívéhez.

A perjel is nyilatkozott

Hortobágyi Cirill, a főapátság perjele a napokban az MTI-nek elmondta: Habsburg Ottó bencés diákként tanult és érettségizett magyar nyelven, pannonhalmi bencés szerzetes tanárok oktatták a magyar nyelv és irodalom, továbbá a magyar történelem ismeretére. Blazovich Jákó, Bánhegyi Jób és Vlasits Róbert atyák készítették fel az érettségire és vizsgáztatták magyar nyelven. Mint hozzátette, Habsburg Ottó az irántuk érzett háláját rótta le azzal, hogy 1990-ben, nem sokkal a rendszerváltás után ellátogatott Pannonhalmára és virágot helyezett el volt tanárai sírján. A 2002. évi hivatalos látogatásakor pedig a főapátság vendégkönyvében "bencés tanítványnak" nevezte magát, majd elvállalta a Bencés Diákszövetség tiszteletbeli elnökségi tagságát.
Habsburg Ottó búcsúztatása a múlt héten kezdődött meg Németországban. Az egykori trónörökös, európai politikus és tavaly elhunyt felesége földi maradványait szombaton Bécsben helyezik végső nyugalomra. A bécsi temetést a Szent István-székesegyházban (Stephansdom) bemutatandó mise előzi meg. A koporsókat gyászmenet kíséri a dómtól a belvároson át a családi kriptába a Kapucinusok templomába.

Karl Vocelka történész, a Bécsi Egyetem Történettudományi Intézetének vezetője az MTI-nek kedden azt mondta: kivételes, hogy a szívurna Magyarországra kerül. Véleménye szerint a gesztus a Magyarországhoz való kötődés jelzése mellett egyben az egykori Osztrák-Magyar Monarchiára való utalás is: Habsburg Ottó azt szerette volna, hogy Ausztriában és Magyarországon - az egykori monarchia mindkét fő alkotórészében - "jelen legyen".

A főapát is méltatta Habsburg Ottót

Várszegi Asztrik, pannonhalmai bencés főapát szerdán a Kathpress katolikus hírszolgálatnak nyilatkozva elmondta, hogy a vasárnapi ökumenikus vesperáson részt vesz a főapát mellett Fabinyi Tamás evangélikus püspök, Bölcskei Gusztáv debreceni református püspök, valamint Markovics Zsolt szegedi rabbi.    

A főapát méltatta a múlt héten, 98 éves korában elhunyt Habsburg Ottónak Magyarországért szerzett érdemeit, és felidézte, hogy személyesen kötődött Pannonhalmához.

Úgy vélekedett, az egykori trónörökösben nem volt keserűség a trónfosztás miatt. A világ megváltozott, és ő ehhez alkalmazkodott - mondta. Politikusként mindenkivel kereste a párbeszédet, Magyarországon az egykori kommunistákkal is. Az Európai Parlament tagjaként Magyarország érdekeiért is folyamatosan fellépett. Példát akart mutatni a magyaroknak, hogy vetkőzzék le a "kultúrájukban gyökerező" pesszimizmusukat, és több bátorsággal és önbizalommal tekintsenek a jövőbe.

Várszegi karizmatikus személyiségként jellemezte Habsburg Ottót, akit személyesen is ismert. Kötődése Magyarországhoz nem volt magától értetődő, hiszen a Habsburgokat hosszú időn át nem kedvelték Magyarországon, s a kommunizmus alatt negatív képet kaptak róluk a magyarok. Habsburg Ottónak azonban a rendszerváltás után sikerült pusztán személyisége révén megnyernie magának a magyarokat - mondta a főapát.

Felidézte, hogy 1922-ben, amikor Habsburg Ottó a családjával együtt száműzetésben élt Spanyolországban, pannonhalmi szerzetes tanárok oktatták őt és testvéreit a magyar nyelv és kultúra ismeretére. Később többször is felkereste az apátságot, először közvetlenül a vasfüggöny lebomlása után. Fiai, Karl és György egy ideig az apátság gimnáziumában tanultak.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Hiba
There was an error while rendering the portlet.
Egyházi iskola
Ön nyomon követi az egyházak iskolaátvételekkel kapcsolatos híreit?


Szavazás 14