Oltárközelben – Szabó István a Magyar Nemzeti Galériában

Szabó István az oltárok fejlődéstörténetére utalva kiemelte, megfigyelhetjük, miként alakult a házi, egyéni kegyesség templomi elemmé, miként vált az oltár az intenzív vallásgyakorlás folytán némi zsúfoltságot érzékeltető szakrális tárggyá.

Az egykori királyi palota tróntermén és a hozzá kapcsolódó tereken végigsétálva találkozhattunk a különböző jellegzetességeket mutató oltárokkal. A csíkmenasági plébániatemplom Szűz Mária-oltára előtt részünk lehetett abban, amit a korabeli emberek is csak egyházi ünnepnapokon tapasztalhattak: az oltár zárt, festett, a passió jelenetét ábrázoló szárnyai megnyíltak, s a finoman kidolgozott táblaképeken a betlehemi történet, középen pedig Szűz Mária alakja jelent meg előttünk.

A kiállítási egység másik különlegessége M. S. mester 1506-ból származó alkotása, amelyen a várandós Mária találkozik Erzsébettel. A korának művészi szintjét számos szempontból meghaladó alkotás mai szemmel is különleges harmóniát, egységet és szentséget hordoz, emberközeli módon.

Szabó István megjegyezte, a szárnyasoltárok gyakran névtelen készítőik alázatáról tanúskodnak. Nem önmagukat akarják az alkotók kifejezni vagy – mai szóval élve – megvalósítani, „hanem a közösség céljait, szempontjait szolgálják, amely közösségek templomaiba ezek a darabok beállíttattak”.