Önkormányzati segítséggel újult meg a templom Paton

Létrehozás: 2011. november 22., 10:04 Legutolsó módosítás: 2011. november 22., 10:04

Pat – Ritka összefogással, a helyi önkormányzat segítségével kerülhetett sor a pati evangélikus templom renoválására. Az elkészült épületért 2011. november 19-én, szombaton adott hálát a gyülekezet. Az ünnepi istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Kovács László helyi lelkész és Smidéliusz Zoltán esperes segédkezett. Szöveg és fotó: Adámi Mária

„Miért rontja az ember látását, ha használja a fejét?” – tette fel a püspök a provokatív kérdést. Majd Ézs 55,10-11 alapján kifejtette: A régen élt emberek sokkal inkább Isten ajándékának tekintettek mindent. A maiak azonban elfelejtik, hogy minden jó dolog, így a tudás, az értelem is az Úrtól származik.

„Elfelejtjük, hogy az élet Isten ajándéka, mert túlértékeljük azt, amit mi teszünk hozzá. Elfelejtjük, hogy szükségünk van Isten segítségére, áldására” – hangsúlyozta Szemerei János. – Ajándékul kapjuk a megújult templomot, ez nem egyedül a mi emberi teljesítményünk. Szükségünk van rá, hogy ezt felismerjük.”

Az istentiszteletet követő közgyűlésen Pintér Lajos polgármester tájékoztatta a jelenlévőket az elvégzett munkáról. Elmondta, hogy a pályázati előfinanszírozást – mintegy kilenc millió forintot – a község önkormányzata biztosította. Jókívánságait fejezte ki többek között Smidéliusz Zoltán somogy-zalai esperes, dr. Hári Tibor egyházmegyei felügyelő, Csere Sándor római katolikus kanonok, valamint Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnöke.

Antalics Vilmos presbiter saját versével, Deme Dávid lelkész és felesége pedig énekkel köszöntötte a gyülekezetet. Kovács László helyi lelkész így fogalmazott: A templom megújult, de Isten végezze el bennünk és rajtunk is az Ő renováló munkáját. 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Kihez fordulhatok?

Heinemann Ildikó

evangélikus lelkész, pasztorálpszichológiai lelkigondozó

Levél írása

Egyházi iskola
Ön nyomon követi az egyházak iskolaátvételekkel kapcsolatos híreit?


Szavazás 14