Az orgonazene segít a léleknek Istenhez emelkedni
Dunaföldvár – A zene egy eszköz, hogy a lélek Istenhez emelkedjen. Elmélyült a vasárnapi istentiszteletek ünnepélyessége, amióta orgonája van a dunaföldvári evangélikus templomnak. Forrás: teol.hu / Vida Tünde
Eddig egy elektromos bárorgona szolgált erre a célra. Az, hogy az új hangszerre szert tettek – különösen azért, mert apró gyülekezetről van szó –, Molnár Iván lelkész szerint valódi csoda. Annak története pedig, hogy hogyan jutottak el eddig, szinte mesébe illő.
A templom eredeti, 1939-ben épült orgonája 1944-ben áldozatul esett a háborúnak. Az akkori kántor nyolcesztendős kisfia szívében ez nagyon mély nyomot hagyott. Olyannyira, hogy – bár 1956-ban elhagyta az országot, és azóta is Németországban él – mindent elkövetett azért, hogy orgonája legyen a templomnak.
Dr. Kalmár Tibor kitartása és nagylelkűsége eredményt hozott, s a múlt év őszén ő maga szólaltatta meg az orgonát, amely egyenesen Hollandiából érkezett.
Molnár Iván azt mondta, olyan régen kerestek már eladó orgonát mindhiába, hogy ő már valójában le is tett róla. Tavaly azonban Hollandiából érkezett hír egy eladó orgonáról. Ennek érdekessége a lelkész szavai szerint, hogy egy amatőr készítő műve, és nem templomban, hanem tulajdonosa lakásában állt. Mivel neki még két orgonája van, helyszűke miatt kényszerült megválni a hangszertől.
Abban, hogy sikerült megszerezni, a szerencsének és sokak jóindulatának is szerepe van, derült ki a lelkipásztor szavaiból.
A hangszert jóval ár alatt vásárolták meg.
„Csak a sípok, faszerkezet, pedál szerelés nélkül 12 ezer euróba kerül. Mi 7800 euróért vettük” – mondja Molnár Iván. Az akkori értéken két és félmillió forintot meghaladó összeg felét dr. Kalmár Tibor állta, a másik felét a Déli Egyházkerülettől kapott támogatás biztosította, a hangolás több százezer forintra rúgó költségeit pedig a Bács-Kiskun Egyházmegye bocsátotta rendelkezésre.
A lelkész azt mondja, otthonosabbá teszi a templomot a hangszerek királynőjének jelenléte, és lehetővé teszi, hogy koncerteket rendezzenek, mivel a hangolók szerint nívós hangszer, professzionális amatőr munka.
„Régi vágyam volt, hogy a szétrombolt orgona helyére újat állítsunk. ”
„Amikor 1945 tavaszán feljöttem egy nálunk bekvártélyozott orosz katonával, Palkóval, kétségbe voltam esve, amikor megláttam az orgonát, ami csak 7 éves volt” – nyilatkozta dr. Kalmár Tibor, aki manapság Mainzban orgonál a magyar gyülekezet istentiszteletein.
A hangszert Gáncs Péter evangélikus püspök szentelte fel, az első koncertet pedig dr. Wagner Szilárd lelkész, orgonaművész adta rajta.




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





