Örömhír a nagyvárosnak – Városmissziós konferenciát tartottak Budapesten
Budapest – 2011. szeptember 19-20-án rendezték meg a III. Örömhír a nagyvárosnak című konzultációt Akadályok és lehetőségek a nagyvárosi gyülekezetek plántálásában és megújításában címmel, a Ráday Konferencia Központban. Forrás: del.lutheran.hu, szöveg: Darvas Anikó
A kétnapos találkozó részben előadásokból, részben gyülekezetlátogatásokból állt, ám minden részéről elmondható, hogy mellőzte a száraz, elméleti fejtegetéseket, helyettük a gyakorlati tapasztalatokra koncentráltak.
A megszólalók és a hallgatóság soraiból hozzászólók közös tapasztalata volt, hogy a (nagy) városok, ahol dolgoznak, többkultúrájúak, többnemzetiségűek, többnyelvűek.
Márpedig azoknak az embereknek, akik más nyelvet beszélnek, más kultúrájúak, szükségük van új gyülekezetekre – ahogy az új bornak szüksége van új tömlőre – fogalmazta meg Kovács Géza, a Rózsakert Baptista Gyülekezet lelkésze. Tapasztalata, hogy a gyülekezetekben jelenlevő szubkultúra (a régi tömlő) akadályozza a jó hír terjedését, miközben vannak potenciális missziói munkások, csak ők itt-ott a meglévő gyülekezetekben szenvednek.
Hasonló tapasztalatokról számolt be, például Illés Dávid, a Szilágyi Dezső téri Református Egyházközség lelkipásztora. Ő is azt fogalmazta meg, hogy miközben a nagy gyülekezetek azért nem támogatják az újak alapítását, mert azt mondják, minden rendben, jól működünk, és ha valaki akar még jönni, szorítunk neki is helyet, a kicsi gyülekezetek pedig azt mondják, van még nálunk hely, minek alapítsunk újat, a tapasztalat mégis az, hogy a más nyelvű, más kultúrájú emberek nem értik egymást.
A konzultáció első délutánja konkrét tapasztalatokhoz juttatta a résztvevőket, kisebb csoportokban látogatásokon vehettek részt – az Üdvhadseregnél, a Káposztásmegyeri Református Egyházközségben, a Talipont Református Gyülekezetben, a Gazdagréti Református Gyülekezetben, illetve a budaörsi Kőszikla Baptista Gyülekezetben.
Egyházunk képviseletében, Gáncs Péter püspökön kívül, hárman vettek részt a konzultáción: Bolba Márta ferencvárosi beosztott lelkész, valamint Győri Dávid és Darvas Anikó hatodéves gyakorlatukat töltő teológushallgatók.
Ketten a Talipontban szervezett látogatáson vettek részt, ami – úgy, mint az egész találkozó – roppant inspiratív volt, lelkesítő volt látni-hallani, milyen örömmel fogadja a világ az evangélium hírnökeit, s hogy növekednek az újonnan alapított gyülekezetek. A Talipont, például, egy szórakozóhelyen, a Grundon működik, melynek tulajdonosai a legnagyobb örömmel és segítőkészséggel fogadták be az előző helyéről kiszorult gyülekezetet. Teszik ezt nem azért, mert református hátterűek, nem azért, mert üzletet látnak benne (ingyen adják a helyet és láttak mindenkit vendégül), hanem mert úgy látják, a gyülekezet ugyanazt a célt szolgálja, mint amit ők szeretnének: közösséget építenek a nyolcadik kerület peremén.
További képek:




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





