Országos pedagógus találkozót tartanak Miskolcon – Első nap
Miskolc – 2011. június 29-én került sor az evangélikus oktatási intézmények pedagógusai számára immár hagyományosan megrendezett találkozó első napjára a miskolci nagytemplomban – tudta meg szerkesztőségünk Kákay Istvántól, egyházunk Országos Irodájának igazgatójától. Fotó: Huszár Sára, Peres Krisztián
A tíz éves jubileumát ünneplő Miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium tanárainak énekkara fellépésével kezdődött az alkalom.
A három napos rendezvényt Kákay István országos irodaigazgató nyitotta meg, megköszönve pedagógusaink egész éves munkáját, hangsúlyozva a találkozó evangélikus identitást erősítő szerepét.
A nyitó áhítatot Sándor Frigyes esperes tartotta, majd a vendéglátó gimnázium igazgatója, Fellegvári Zoltán köszöntötte a találkozó résztvevőit.
Első előadóként Bányász Mónika pszichopedagógus beszélt a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek középfokú oktatásáról.
Őt Kelemen Csaba színművész követte, aki „Magyar vagyok!” címmel adott elő versekből, dalokból álló összeállítást.
A délután kiemelkedő ismertségnek örvendő vendége dr. Papp Lajos orvosprofesszor volt, aki a teremtett világ titkairól vallott nézeteit osztotta meg a népes hallgatósággal.




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





