Országos pedagógus találkozót tartanak Miskolcon – Második nap
Miskolc – A tegnapi nap ( 2011. június 30.) folytatódott a pedagógus konferencia Miskolcon. A második napon a résztvevő mintegy 250 oktató kicsit regenerálódhatott is, hiszen Lilafüredre és Tapolcára is kirándulhattak. De természetesen a nap folyamán újabb információkkal bővíthették tudásukat – tudta meg szerkesztőségünk Kákay Istvántól, egyházunk Országos Irodájának igazgatójától. Fotó: Huszár Sára, Peres Krisztián
A második napon Fellegvári Zoltán igazgató köszöntötte a résztvevőket, majd Kiégés a pedagóguspályán címmel dr. Lubinszki Mária pszichológus a Miskolci Egyetem Tanárképző Intézetének adjunktusa tartott előadást.
Az oktatásügy aktuális kérdéseit ismertette Társy József, a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály főosztályvezetője.
Az ebéd után került sor a már említett regenerációs programokra: a két részre vált csapat egyik fele autóbusszal Lillafüredre ment, ahol többek között kisvasúttal is utazhattak, a többiek pedig Tapolcára a Barlangfürdőbe mentek pihenni.
Este fél hatkor Gáncs Péter elnök-püspök, Prőhle Gergely országos felügyelő, dr. Fabiny Tamás püspök (Északi-Egyházkerület) és Kákay István országos irodaigazgató részvételével fórumbeszélgetésre került sor.
A fórum után átadták az év pedagógusa elismerést. Az év óvodapedagógusa lett Mag Pálné, az év tanítója Varga Zoltánné, az év tanára elismerést pedig Balogh Józsefné vehette át.
A nap állófogadással zárult, ahol az oktatók kötetlenül beszélgethettek, ismerkedhettek egymással, ám a véleménycsere mellett, kellemes zenét hallgatva még táncolhattak is.




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





