Őszi közgyűlést tartottak az Északi Egyházkerületben is
Budapest – Igehallgatással, Bartha István balassagyarmati lelkész áhítatával kezdődött az északi egyházkerület közgyűlése 2011. november 11-én, a budahegyvidéki evangélikus gyülekezet templomában. Szöveg és fotó: Horváth-Hegyi Áron
Dr. Fabiny Tamás püspök beszámolója fókuszába a megerősödést állította – összhangban a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület által készített 2011/12-es gyülekezeti munkaprogram címével. Az elmúlt évtized népmozgalmi adataira támaszkodva a konfirmandusok számának gyors csökkenésére hívta fel a figyelmet először, majd pedig – Isten igéjének fényében – hat pontban szólt a megerősödés különböző aspektusairól (belső ember, mások, család és házasság, törvényesség, gyengék, társadalmi szolgálat).
Benczúr László felügyelő jelentésében részletezte a mögöttünk álló munkaévben lezárult és folyamatban lévő, illetve jövőre induló egyházkerületi projektjeit. Az egyházunkat érintő szervezeti változásokról elmondta: „Elismerve azt, hogy a szervezeti változtatások csak az emberi közösségek rendszerét módosítják, bíznunk kell abban, hogy mindez nem valami hatalom birtokolásáért vagy egyes érdekcsoportok akaratérvényesítéséért vívott küzdelem, hanem eszköze annak, hogy mindannyiunk figyelme az üdvösségünket hozóra irányuljon.”
A hozzászólások sorában Bak Péter egyházmegyei felügyelő ismertette a november 6-ai révfülöpi felügyelői konferencia állásfoglalását a 2012-ben esedékes általános tisztújítással kapcsolatban. Ezután egy előterjesztést tett, amely majd' egyórás konstruktív vitát generált, és amelynek eredményeként a közgyűlés egy javaslatot fogalmazott meg a zsinat számára, amelynek szövege a következő:
„Figyelembe véve a révfülöpi országos felügyelői konferenciák 2010. november 6-ai és 2011. november 6-ai állásfoglalását, rendkívüli fontosságúnak érezzük az egyházunk előtt álló strukturális változást. Nem értünk egyet sem az elhamarkodott döntéshozatallal, sem a kérdések újabb hat évvel való elhalasztásával. Az Északi Evangélikus Egyházkerület 2011. november 11-ei közgyűlése azt a javaslatot teszi a MEE Zsinatának, hogy a 2012. évi tisztújításon megválasztandó tagok és testületek – a gyülekezeti szintet kivéve – egyszeri, rendkívüli alkalommal 2 (kettő) évre szóló mandátumot nyerjenek el. Ez idő alatt a zsinat alkosson meg egy olyan, egyházunk evangéliumi szolgálatát segítő és korszerű egyházszervezeti struktúrát, amely megfelel a szakmai elvárásoknak, valamint egyházunk gazdasági, társadalmi és szociális helyzetének, egyebek mellett a 2011-es népszámlálás tükrében.”
A közgyűlés a határozati javaslatot 1 ellenszavazattal és 1 tartózkodás mellett elfogadta.
A másik, nagyobb visszhangot keltő téma Krámer György püspökhelyettes digitális szolgálati naplóval (DSZN) kapcsolatos beszámolója volt. A naplót a kerület lelkészeinek hetven százaléka rendszeresen használja. A visszajelzések és beszélgetések alapján elmondhatjuk, hogy a DSZN ellen érzett kezdeti indulatok mostanra megszűntek vagy konszolidálódtak. Folyamatosan érkeznek fejlesztésre vonatkozó visszajelzések és hasznos tanácsok.
Donáth László lelkész felhívta a jelenlévők figyelmét a digitális rendszer adatvédelmi és adatkezelési problémáira. Többek között javasolta, hogy az egyházban 2012-ben szülessen meg egy átfogó törvény az adatkezelést illetően. A közgyűlés a lelkész javaslatát egyhangúan elfogadta.
Az egyéb témákat és a naptáregyeztetést követően Benczúr László felügyelő kifejezte óhaját, miszerint jó lenne, ha az általános tájékozottság érdekében a gyülekezetek és egyházmegyék hivatalos küldöttei mellett az érdeklődő gyülekezeti tagok is nagyobb számban vennének részt közgyűléseinken.
A következő kerületi közgyűlés 2012. április 20-án lesz a nyíregyháza-kertvárosi gyülekezetben.
További képek az Északi Egyházkerület honlapján tekinthetőek meg:
http://eszak.lutheran.hu/news/mediatar/kepgaleria/2011/2011.11.11-koezgyules




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





