Otthon-teremtés – Papné találkozót tartottak Balatonszárszón – Frissítve még képekkel és személyes beszámolóval!

Azért gyűltünk össze közel ötvenen az elmúlt hétvégén Balatonszárszón, hogy az Otthon-teremtés témát boncolgassuk, körüljárjuk, saját otthonainkra, családjainkra gondolva bár otthonunktól távol, mégis éppen annak építésén, szépítésén, jobbá tételén fáradozzunk.

Bennem – aki először vettem részt papné-találkozón – úgy állt össze ez a hétvége, mintha egy hatalmas tortának minden szelete más-más ízű lenne, és az egész együtt mégis fantasztikusan finom. Elmélyedhettünk abban, milyen a mi otthonunk Isten közelében. Hol vagyok otthon és milyen az én otthonom? Mi az, ami jól van úgy, ahogy van, és min kellene változtatnom?

És tehettük ezt nagyon változatos formákban: Dr. Varga Gyöngyi rendkívül kreatív módon vezetett áhítatain, dr. Frenkl Sylvia pszichológus „előadásán”, ami sokkal inkább magunkba tekintés és mélyre ásás volt, mintsem klasszikus előadás, kézműveskedés, kosárfonás közben, vagy a zsidó táncházban, és nem utolsósorban Völgyessy Szomor Fanni megindító koncertjén.

Minden egyes alkalom más-más oldalról, de mégis az otthonunkat közelítette meg. Ízlelgettük ennek a tortának a zamatát, amely magában foglalja a lelki, szellemi, érzelmi otthonteremtést, s azt is, hogyan vigyázhatunk otthonunk környezetére, Földünkre, az utánunk következő generációkra.

Olyanok vagyunk kicsit, mint egy akkumulátor. Ahhoz, hogy jól működjünk, szükségünk van töltekezésre. Igazi testi, lelki feltöltekezés volt ez a hétvége, hogy mindazt, amit egymáson keresztül itt Isten nekünk ajándékozott, tovább tudjuk sugározni, közvetíteni azok felé, akik otthon várnak.

Bevallom, mi még hazafelé az autóban is folytattuk a papné-hétvégét. Újabb és újabb témák kerültek elő, amikről bizony jólesik beszélgetni ebben a közösségben, hiszen különböző helyekről, különböző kegyességi irányzatokat képviselve, fiatalok és régebb óta fiatalok voltunk együtt, de örömeink, nehézségeink, feladataink mégis hasonlóak.

Bennem kettős érzés volt vasárnap reggel. Egyrészt sajnáltam, hogy haza kell menni, hiszen jó volt együtt lenni, pihenni, intenzíven „rácsatlakozni” a Forrásra, hogy feltölthessen. Ugyanakkor alig vártam, hogy újra a családommal legyek, és megvalósíthassam mindazt, ami lecsapódott bennem, amiket megértettem, amiket másoktól tanultam.

Hála legyen Istennek, aki valóban gazdagon megáldott bennünket az elmúlt hétvégén, aki erre a szolgálatra indította a szervezőket, és aki nélkül otthonunk sem lehetne valódi otthon.

Hazaérve egy gyermekeim által nagyon sok munkával készített felirat fogadott a falon: Isten hozott! És akkor valóban azt éreztem: ez az otthonom, és én itt vagyok: itt-hon vagyok.