Püspöki találkozó volt Győrben
Győr – A Szlovákiai Evangélikus Egyház (EKAB) országos püspöke, Miloš Klátik 2011. június 27-én személyesen gratulált Szemerei Jánosnak, a Magyarországi Evangélikus Egyház Nyugati Egyházkerülete püspökének a megválasztásához. Munkájára Isten gazdag áldását kívánta. Forrás: evangelische.sk / Dušan Vagaský, nyugat.lutheran.hu / Adámi Mária
A beiktatási istentiszteletre 2011. június 25-én került sor a győri Öregtemplomban, ám a szlovák országos püspök a szlovákiai zsinat ülése miatt nem tudott ott jelen lenni, így ő volt az első külföldi látogató, akit az új püspök beiktatása után fogadott – mondta el Szemerei János.
Bár ez volt az első személyes találkozásuk, a hivatalos látogatás baráti találkozóvá vált és a két egyházi vezető háromórás beszélgetést folytatott egymással. A két püspök véleménye megegyezett több különböző témában. Ez a tény is mutatja, hogy a nyelvi korlátok ellenére az „evangélikus” püspökök jól megértik egymást. Egyeztettek arról, hogy a jövőben rendszeresen találkoznak majd, és folytatják a kölcsönös beszélgetéseket és konzultációkat. Ehhez kiváló lehetőséget nyújt a Győr és Pozsony közötti földrajzi közelség.




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





