Püspökiktatás: „Szentlélek, mint galamb”

Létrehozás: 2011. június 26., 02:21 Legutolsó módosítás: 2011. június 27., 08:44

Győr – A beiktatási istentisztelet utáni közgyűlés a templom udvarán és az iskola épületében rendezett fogadással folytatódott. A vendégség után azonban újabb köszöntések sora jött a templomban. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

A megfogyatkozott vendégseregből több, korábban köszöntést ígért prominens személy választotta inkább a hazamenetelt, így a második köszöntői kör egészen családias hangulatban zajlott.

Matti Repo tamperei püspök szólt először, a Finn Evangélikus-Lutheránus Egyház képviseletében, majd a Gustav Adolf Segélyszervezet képviseletében Wolfgang Layh lelkész kért szót. Mindketten apróbb ajándéktárgyakat adtak át az új püspöknek.

Ezt követte az új püspök testvérének, Szemerei Gábornak egy, az alkalomra írt versének felolvasása.

Kákay István egyházunk Országos Irodájának igazgatója intézett ezután kedves szavakat az új püspökhöz. A Zsinat világi elnöke, Muntag András beszéde után Gabnai Sándor esperes, dr. Széchey Béla lelkész, és Leon Novak lelkész, a Szlovéniai Evangélikus-Lutheránus Egyház képviseletében gratuláltak az új püspöknek.

Szemerei János püspök megköszönte a felszólalásokat, majd egy szűk vendégkörrel a Városházán közös vacsorával zárult a mozgalmas nap programja. 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Kihez fordulhatok?

Seben Glória

pszichológus, evangélikus teológushallgató

Levél írása

Egyházi iskola
Ön nyomon követi az egyházak iskolaátvételekkel kapcsolatos híreit?


Szavazás 17