Püspökiktatás: „Veled voltam mindenütt, amerre csak jártál”
Győr – 2011. június 25-én a győri Öreg templom belseje és udvara is megtelt hívekkel, akik bent élőben, az udvaron pedig egy hatalmas kivetítőn nyomonkövetve az eseményeket, azért imádkoztak, hogy a kerület megválasztott püspökének, Szemerei Jánosnak szolgálata valóban Isten áldásával induljon. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
A lelkészek bevonulása, majd az Erős vár a mi Istenünk kezdetű „evangélikus Himnusz” eléneklése után az iktató püspök, Gáncs Péter az oltár elől a nap útmutatóbeli igéi – 2. Sám 7,9 és Jn 14,9 – alapján prédikált a pásztori-püspöki feladatokról, a szolgálat. Szemerei János szavait az oltár előtt állva hallgatta meg a prédikációt, majd átvette Gáncs Péter jelképes ajándékát, a nyájtereléshez szükséges kis pásztori hangszert, egy furulyát.
„Veled voltam mindenütt, amerre csak jártál, kiirtottam előled minden ellenségedet. Olyan nagy nevet szereztem neked, amilyen neve csak a legnagyobbaknak van a földön.” (2. Sám 7,9)
„Jézus erre ezt mondta: „Annyi ideje veletek vagyok és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, Látja az Atyát. Hogyan mondhatod te: Mutasd meg nekünk az Atyát?” (Jn 14,9)
Gáncs Péter püspök prédikációját ITT hallgathatják meg (az első egy perc sajnos lemaradt a felvételről).
A prédikáció megtalálható írott formában honlapunk Igehirdetések rovatában.
A prédikáció után a gyülekezet együtt mondta el a Hitvallást, majd a kaposvári énekkar szélgálatára került sor (a felvételen ez is hallható).
Az istentiszteleten – a teljesség igénye nélkül – az alábbi vendégek voltak jelen a hazai ökumenét képviselve: Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, dr. Várszegi Asztrik, pannonhalmi főapát, dr. Pápai Lajos, győri katolikus megyéspüspök, dr. Spányi Antal, székesfehérvári katolikus megyés püspök, dr. Péteri Pál pápai prelátus.
Az állami vezetők közül az alábbiakvettek részt: Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Egyházügyi, Civilügyi és Nemzetiségi államtitkára, dr. Szakács Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei közgyűlés elnöke, Borkai Zsolt, Győr Megyei Jogú Város polgármestere, Széles Sándor kormánymegbízott.
Az alábbi külföldi vendégek tisztelték meg jelenlétükkel az alkalmat:
Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus Luhteránus Egyház püspöke, Matti Repo, a finnországi tampere püspöke, dr. Michael Bünker, az Ausztriai Evangélikus Egyáz püspöke, dr. Birgit Löwe, a Bajor Diakónia elnökségi tagja, Sakari Häkkinen, a Kuopioi Egyházkerület dékánja és felesége. Magister Manfred Koch, az Ausztriai Evangélikus Egyház burgenlandi szuperintendense, Fónyad Pál lelkész, a Martin Luther Bund – Luther Szövetség képviseletében, Otto Mesmer lelkész, az Ausztriai Evangélikus Egyház képviseletébe,, Wolfgang Layh lelkész, a Gustav Adolf Segélyszervezet Bajor Főcsoportjának elnöke, dr. Csendes László, államtitkár, a Romániai Evanéglikus-Lutheránus Egyház zsinati tagja, Rab Gyula, a Románai Evangélikus-Lutheránus Egyház lelkésze, Magister Leon Novak és Katja Ajdnik lelkésznő, a Szlovéniai Evangélikus Egyház képviseletében.




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





